Szíriáról tárgyalt a török, az orosz és az iráni külügyminiszter

2017. november 19. 17:06

Erdoğan, Putyin és Róháni jövő szerdai csúcstalálkozóját készítette elő a török, az orosz és az iráni külügyminiszter.

2017. november 19. 17:06

A szíriai helyzetről tárgyalt Mevlüt Cavusoglu török, Szergej Lavrov orosz és Javad Zarif iráni külügyminiszter vasárnap a dél-törökországi Antalyában – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A diplomaták Recep Tayyip Erdoğan török, Vlagyimir Putyin orosz és Haszan Róháni iráni elnök jövő szerdán Szocsiban tartandó csúcstalálkozóját készítették elő, amelynek témája szintén Szíria lesz. Cavusoglu a vasárnapi megbeszélés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a felek az asztanai béketárgyalásokkal „nagy utat tettek meg” Szíriában a tűzszünet és a kialakítandó „feszültségcsökkentési” övezetek érdekében. „A helyzet a tavalyinál sokkal jobb” – fogalmazott a török tárcavezető. Kiemelte: folytatni kell a harcot az Iszlám Állam és a többi terrorszervezet ellen, de egyúttal a politikai rendezésre is koncentrálni kell. Mindazonáltal Törökország, valamint Oroszország és Irán ellentétes oldalon áll a konfliktusban. Moszkva és Teherán Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán avatkozik be az arab országban, Törökország azonban a mérsékelt felkelőket támogatja.

A török miniszter vasárnap jelezte: kollégáival arról is értekezett, hogy az idlíbi biztonsági övezetet belülről biztosító török haderő körül rövid időn belül az orosz és az iráni katonák is elfoglalják állomáshelyüket. Hozzátette: ennek részleteiről a három ország vezérkari főnökei még a jövő szerdai csúcstalálkozó előtt egyeztetnek.

A török haderő október elején vonult be az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány északi részébe. Törökország a szeptember közepén Asztanában kötött feszültségmentesítési megállapodás keretében megfigyelő tornyokat állít fel a térségben, a tervek alapján összesen tizenkettőt. Cavusoglu a politikai rendezésre vonatkozóan továbbra is ellenezte, hogy a szíriai kurd Demokratikus Egység Pártja (PYD), amelyet Ankara terrorszervezetnek tart, részt vegyen bármilyen, Szíria jövőjét befolyásoló nemzetközi tanácskozáson. Ankara attól tart, hogy a kurdok megerősödése Észak-Szíriában felélénkítené a Törökországban élő több mint tízmilliós kurd kisebbség szeparatista törekvéseit. Lavrov a találkozó után csak annyit közölt, hogy tárgyalópartnereivel minden kulcskérdésben egyetértettek. Zarif reményét fejezte ki, hogy jól sikerül szerdán az elnöki csúcstalálkozó, és a felek „le tudják zárni a terrorizmus gyászos és keserű fejezetét Szíriában”.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. november 19. 21:37
"A mérsékelt felkelők" olyanok mint "az etikus hacker". Ezek a "mérsékelt felkelők" fejeztek le egy gyereket Aleppóban, amikor még az ő uralmuk alatt állt a város.
polnemkor
2017. november 19. 19:08
" mérsékelt felkelők": csak ezt ne írnák már le többet! Mérsékelten gyilkolnak, mérsékelten esznek kitépett emberi szívet! Agyam elszáll!
Mich
2017. november 19. 18:13
"Kíváncsian várom, hogy ezúttal hol robban ki valami válság, "nehogymár béke legyen" jeligére.." A Jómadár1, Jómadár2 vagy Jómadár99 már dolgozik ezen...
3M..
2017. november 19. 17:18
Jobb ha összekapjuk magunkat. Novorosszija után, Kárpátalja. "Kijev készen áll arra, hogy megnyissa a második frontot Nyugat-Ukrajnában aminek a kárvallottjai a kárpátaljai magyarok lesznek." http://balrad.ru/2017/11/19/kijev-keszen-all-arra-hogy-megnyissa-a-masodik-frontot-nyugat-ukrajnaban/ Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!