Putyinnal találkozott Aszad Szocsiban

2017. november 21. 08:23

Hétfő este a dél-oroszországi Szocsiba érkezett Bassár el-Aszad szírai elnök, és tárgyalásokat folytatott Vlagyimir Putyinnal a szíriai békefolyamatról.

2017. november 21. 08:23

Hétfő este a dél-oroszországi Szocsiba érkezett Bassár el-Aszad szírai elnök, és tárgyalásokat folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írja a France 24. A két elnök egyetértett abban, hogy a szírai helyzet rendezésében a katonai akciókról a politikai kérdésekre kell áthelyezni a hangsúlyt.

Még mindig hosszú út áll előttünk, amíg teljes győzelmet aratunk a terroristák fölött” – fogalmazott Putyin. „Ám ami a terroristák elleni együttműködésünket illeti a szíriai területeken, ez a katonai akció valóban a végéhez közeledik” – tette hozzá. Aszad elmondta: „A jelenlegi helyzetben, miután legyőztük a terroristákat, érdekünkben áll előrébb mozdítani a politikai rendezést” – mondta Aszad, kifejtve: számít Oroszország támogatására abban, hogy külső szereplők ne avatkozhassanak bele a folyamatba. Putyin és Aszad utoljára két évvel ezelőtt, nem sokkal az orosz katonai segítségnyújtás megkezdése után találkoztak.

Az orosz elnök elmondta: a találkozót követően felhívja Donald Trump amerikai elnököt és a közel-keleti országok vezetőit, ezen a héten pedig Törökország és Irán vezetőit is fogadja, hogy a szíriai békefolyamatról tárgyaljanak.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2017. november 23. 05:45
ölelkezik a két tömeggyilkos.....de várja már őket a nemzetközi törvényszék, egyikük sem kerüli el kadhafi sorsát, csak vér fog lényegesen több ömleni Sziriában és Oroszországban.
annamanna
2017. november 21. 19:35
Biztosan nem egészséges, ha egy ország vezetőjét az egész világon lazán mindenki felismeri és a nevét is tudja - miközben az országa romokban hever. Inkább ne tudja senki, hogy hívják a vezetőt, de az ország élete legyen nyugodt, csöndes, akár olyan unalmas is, mint Svájcé... Egyetlen svájci politikust sem tudok megnevezni, és egy rakás másik nyugati ország vezetőjéről sincs fogalmam. Jó pár vezető viszont inkább világhírhedt, mint híres, és ebbe a körbe tartozik most már Merkel is. Inkább senki se ismerné, minthogy a botrányos vezetése miatt emlékezzenek rá. Vajon mi az oka annak, hogy az egész szíriai polgárháború legfőbb kérdése az volt, hogy Asszad maradjon vagy lecseréljék? Ez miért ennyire központi kérdés? Felőlem maradhat, nekem mindegy.... de ő miért ennyire fontos? Miért forog egyetlen ember körül ennyire a politika? Nem igaz, hogy más ne volna alkalmas arra a feladatra, amit ellát. Nem vagyok a káosz híve, nem szeretném, ha Asszadot direkt eltávolítanák, és Szíria ugyanúgy káoszba süllyedne, mint más arab országoknál ezt már láttuk.... tehát ha hatalmon marad, annak örülök. Csak az nem jó, hogy ennyire az ő személyétől függ a stabilitás vagy káosz. Ez valóban nagyon sebezhető rendszer.
Területvédő
2017. november 21. 14:08
Tartozik a világ egy nagy köszönömmel Vlagyimir Putyinnak és Oroszországnak azért, mert szanaszét bombázta a dzsihadista férgeket. Oroszország beavatkozása nélkül Aszad elbukott volna, és a félállatok már 2 Magyarországnyi területen garázdálkodnának. Örök dicsőség ezért nekik!
Én vagyok én, a kocsma tetején!
2017. november 21. 13:39
putin kilóra megveszi a diktátorokat edrogan, aszad, orbán...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!