Jól haladnak a német koalíciós egyeztetések

2017. november 10. 17:41

Az egyeztetések jól haladnak a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek kormányzati együttműködésének lehetőségéről.

2017. november 10. 17:41

Jól haladnak az egyeztetések német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek kormányzati együttműködésének lehetőségéről – mondták a tárgyalódelegációk operatív vezetői pénteken Berlinben.

Az egyeztetések kedden kezdődött második szakaszában jelentős haladást sikerült elérni – emelte ki Michael Grosse-Brömer, a CDU/CSU parlamenti frakciójának igazgatója az eddigi eredmények áttekintésére összehívott tárgyalási forduló után, hozzátéve, hogy a következő hét lesz „a döntések hete”. Nicola Beer, az FDP főtitkára azt mondta, hogy az október közepén elkezdett tárgyalássorozaton megmutatkozott, lehetséges megalkotni egy keretet a négy párt közös kormányzásához. 

Egy pénteken kiszivárgott dokumentum szerint egy sor kérdésre sikerült közös választ kidolgozni, így a többi között megállapodtak abban, hogy a következő négy évben 16 milliárd euró (5000 milliárd forint) plusz forrást kell fordítani az oktatás és kutatás-fejlesztés területére, a szélessávú internet infrastruktúrájának kiépítésére pedig 20 milliárd euró közpénzt kell biztosítani 2025-ig.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. november 11. 04:22
Azt hiszem a CSU-nak, Seehoferrel az élén, vége, ha létre jön ez e koalició. Jővőre tartományi választás a bajoroknál és a mostani szövetségin a szászok mögött a bajoroknál volt az AfDnek a legmagasabb %-ék aránya.
luisbathhelena
2017. november 10. 22:23
A zöldek 2030-ig be akarják tiltani az ÖSSZES dízel és benzines autót. A CDU ezt ellenzi mert betenne e jelen német autóiparnak. Mi lesz a kompromisszum? 2040? Hol lesznek ezek már akkor? Valószínüleg a leggyakoribb közlekedési eszköz akkorra már a teve lesz...
balsors
2017. november 10. 21:19
Csiga biga gyere ki.
zakar zoltán béla
2017. november 10. 20:30
hhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhheeeeeeeehhhhhhhhhe
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!