Elutasította az új választás kiírását a német államfő

2017. november 20. 16:18

Tovább kell küzdeni a kormányalakításért – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier hétfőn Berlinben. A német államfő szerint ugyanis a választóktól kapott mandátumot „nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni”.

2017. november 20. 16:18

A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni kell arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya – hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő hétfőn Berlinben.

A szövetségi elnök hivatalában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések sikertelensége révén példátlan helyzet állt elő. Közvetve elutasította az új választások kiírását, mint mondta, a választóktól kapott mandátumot „nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni”. Aki felhatalmazást kér a választóktól és meg is kapja, az „nem térhet ki a felelősségvállalás elől”, és nemcsak saját választóinak tartozik felelősséggel, hanem a közjót kell szolgálnia. Aláhúzta: Németországban, de külföldön is, „különösen európai szomszédságunkban nagy lenne az értetlenség és az aggodalom, ha a politikai erők éppen Európa legnagyobb és gazdaságilag legerősebb országban nem tennének eleget felelősségüknek”.

Bejelentette, hogy a kormány megalakítása érdekében megbeszéléseket kezd a szövetségi parlament (Bundestag-) azon pártjainak vezetőivel, amelyeknek programja nem zárja ki a kormányzati együttműködést. Szavai alapján valószínűleg a jobbközép CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek, vagyis a Jamaica-formátum tagjai mellett a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőivel kezdeményez tárgyalást. Frank-Walter Steinmeier hozzátette, hogy megbeszélést folytat majd a többi alkotmányos szerv vezetőjével, így a Bundestag és a törvényhozás tartományokat képviselő háza, a Bundesrat elnökével és az alkotmánybíróság elnökével.

A CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek egyeztetése a kormányzati együttműködésről több mint négy hétig folytatott tárgyalás után, hétfő hajnalban fulladt kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból, arra hivatkozva, hogy nem volt elég bizalom és közös pont a négy párt között.

(MTI)

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
efjé
2017. november 21. 00:57
Frauke Petrit kancellárnak....!
Apáczai
2017. november 20. 19:56
A szocialistákkal akarják összehoznmi megint Merkelt. ERRE MEGY KI A JÁTSZMA.
áfonya
2017. november 20. 19:41
Ezt a nőt már akasztófán lógva kéne látni a németeknek.
áfonya
2017. november 20. 19:03
Okos németek nem ismerték fel ki ez a féreg ,egész Európát romba dönti ,mennyit kaphatott a megrendelőjétől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!