Kizárhatják Azerbajdzsánt az Európa Tanácsból

2017. október 26. 10:57

Az Alijev-rezsim az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete ellenére 2013 óta tart fogva egy ellenzéki vezetőt. Most érvényesíthetik az azeriek ellen az Európa Tanács eddig sosem használt passzusát.

2017. október 26. 10:57

Nem hajlandó szabadon engedni az azeri Alijev-kormány egy politikai foglyot, ezért az Európa Tanács szerdán döntött: lépéseket tesz Azerbajdzsán ellen az ellenzéki politikus kiszabadítása érdekében – írja a Politico.

A Miniszterek Tanácsa ezért jogi lépéseket fontolgat, mely ahhoz is vezethet, hogy Azerbajdzsán ellen életbe léphetne az Emberi Jogok Európai Egyezményének 46.4-es cikkelye – mely az ország az Európa Tanácsból való kizárását vonná maga után.

A bebörtönzött ellenzéki politikus Ilgar Mammadov az ellenzéki Republikánus Alternatíva mozgalomnak a vezetője – ő fontolgatta, hogy a 2013-as azeri elnökválasztáson elindul Alijev ellen. Mammadovot még azon év februárjában letartóztatták, mert részt vett egy erőszakba torkollott kormányellenes tüntetésen.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága még 2014-ben kimondta, a politikus letartóztatása sérti az emberi jogokat, Mammadov ennek ellenére máig börtönben ül. A Miniszterek Tanácsa november 29-ig adott időt az azeri kormánynak, hogy tisztázza a helyzetet – és ha nem engedik szabadon Mammadovot, az ügyet visszaküldhetik a bírósághoz.

Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára leszögezte: „eljött az idő Azerbajdzsán számára, hogy elgondolkozzon az Európa Tanácsban vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban, és kinyilvánítsa, hajlandó-e teljesíteni azokat”.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SonGoku nagyfaterja
2017. október 26. 14:15
A csuti beveszi majd őket a v4ekbe, hasonló elveket valló szarháziak, időről-időre kölcsönös ajándékokkal.
Mindjárt
2017. október 26. 13:19
Ekkora sértést nem tűrhetnek el az azeri dictator kutyái. A disznófejű azonnal lépjen ki az EU-ból és a NATO-ból is.
Mindjárt
2017. október 26. 13:16
Ha már kizárják az azeri diktátort akkor zárják ki a kutyáit is
Morgen
2017. október 26. 11:34
A Gittegyletet kellene már megszüntetni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!