Belgiumban bejegyzett domaint használ az Iszlám Állam

2017. október 11. 17:18

Nem ez az első eset, hogy internetes címet vesz az ISIS Belgiumban.

2017. október 11. 17:18

Belgiumban bejegyzett internetes címet használ az Iszlám Állam terrorszervezet szócsövének tartott Aamák hírügynökség – adta hírül szerdán a La Libre Belgique belga napilap. A lap információi szerint az oknyomozó újságírókból álló Bellingcat brit civil szervezet arról számolt be, hogy a dzsihadista csoport legutóbb szeptember végén jegyeztetett be számítógépek (webkiszolgálók) beazonosítását szolgáló domain nevet Belgiumban. Mint elmondták, ez koránt sem az első belgiumi bejegyzésű azonosító, ugyanis időről időre kénytelen újabb neveket vásárolni a terrorszervezet, mivel a hatóságok rendre eltávolítják hírügynökségének weboldalait.

A lap úgy tudja, a DNS Belgium nevű, rendszergazdai feladatokat ellátó vállalat szigorú rendszert vezetett be a domain neveket használók adatainak ellenőrzésére. Amennyiben az adatokat akár a bejegyzést követően bejelentés nélkül megváltoztatják, vagy elérhetetlenné teszik, weboldalukat és a hozzá tartozó szolgáltatásokat azonnal felfüggesztik. Törvényi szabályozás értelmében ugyanakkor a vállalkozás nem távolíthat el a honlapon közzétett semmilyen tartalmat sem – tették hozzá.

A napilap tájékoztatása szerint a belga szenátus elfogadta a belga alaptörvény módosítását, amely lehetővé tenné, hogy a hatóságok bírói jóváhagyás nélkül nem csak 24, hanem 48 óráig tarthassanak fogva terrorizmussal kapcsolatosan előállított gyanúsítottakat. Az intézkedés része annak a csomagnak, amelyet a szövetségi kormány a Párizsban, 2015 novemberében elkövetett merényleteket követően hirdetett meg. Koen Geens belga igazságügyi miniszter a döntést követően elmondta, a fogva tartás időtartamának 48 órára való meghosszabbításának engedélyezése előtt még meg kell vizsgálni a büntetés-végrehajtási intézetek kapacitásait is.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2017. október 11. 19:11
Belgium tehát gyakorlatilag az ISIS szolgálatában áll. Virtuális hídfőállás.
cutcopy
2017. október 11. 18:42
Az ISIS-t nyugodtan be lehet hivatalosan is jegyezni az EB címére..
nanahan
2017. október 11. 17:47
kapjatok.be
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!