Belgium felfüggesztette a palesztin iskolaépítések támogatását

2017. október 11. 13:45

Kiderült, hogy egy belga pénzből épített palesztin iskolát egy terroristáról neveztek el, ezért Belgium felfüggesztette a palesztin iskolaépítésekhez nyújtott támogatását.

2017. október 11. 13:45

Felfüggesztette Belgium a palesztin területeken folyó iskolaépítésekhez nyújtott támogatását, miután kiderült, hogy egy belga támogatással korábban felépített oktatási intézményt az átadás után átneveztek a terroristaként számon tartott Dalal Mugrabi után – közölte szerdán a helyi sajtó.

A La Derniere Heure című napilap arról számolt be, hogy Belgium pár évvel ezelőtt anyagi segítséget nyújtott egy iskola felépítéséhez a ciszjordániai Hebronban, a palesztin hatóságok azonban később átnevezték azt Dalal Mugrabi Általános Iskolává.

Dalal Mugrabi tagja volt annak a palesztin terrorkommandónak, amely 1978-ban közel negyven izraeli civilt gyilkolt meg, köztük tizenhárom gyereket.

„Belgium nem engedheti, hogy bármilyen módon kapcsolatba hozzák terroristákkal” – hangsúlyozta Didier Reynders belga külügyminiszter. A tájékoztatás szerint összesen 3,3 millió euró (körülbelül egymilliárd forint) kifizetését függesztette fel Belgium. Szabri Szajdám palesztin oktatási miniszter sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és az ügy megvitatására szólította fel a belga hatóságokat.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kingsjewel
2017. október 11. 17:32
Jó reggelt, Európa!
zuriktodor
2017. október 11. 16:46
kiderült??? nahát.
Spiltyu
2017. október 11. 14:39
„Belgium nem engedheti, hogy bármilyen módon kapcsolatba hozzák terroristákkal” Muhaha!
Akvínói akvavit
2017. október 11. 14:37
A Menachem Begin nevű terroristának nem nyaltátok a seggét, rohadt belgák?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!