Bekeményít a jobboldal: kizárta pártja a francia miniszterelnököt

2017. október 25. 07:16

Megszavazta Edouard Philippe miniszterelnök és több kormánytag kizárását a francia jobboldal legnagyobb pártja, a Köztársaságiak, amiért azok együttműködnek Emmanuel Macron elnökkel.

2017. október 25. 07:16

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak (LR) vezetősége kedden este megszavazta azok kizárását, akik támogatják a kormányt, köztük több miniszterét és mindenekelőtt Edouard Philippe kormányfőét.

Az Emmanuel Macron államfőt támogató öt országosan ismert jobboldali politikus – a miniszterelnök mellett Gérald Darmanin és Sébastien Lecornu miniszterek, valamint a Konstruktívak néven önálló nemzetgyűlési frakcióalapítást kezdeményező Franck Riester és Thierry Solere képviselők – kizárásáról szóló bejelentés után azonban kiderült, hogy – miután a vezetőségi tagoknak kevesebb mint fele szavazott – a szankció egyelőre nem hivatalos. A következő napokban újra össze kell ülnie az LR vezetőinek, hogy hivatalossá tegyék a kizárásokat.

Az LR közleményében jelezte, tudomásul vette, hogy a miniszterelnök önként távozott a pártból, miután meg sem jelent a bizottság előtt, amely meghallgatta a jobboldalon árulónak tekintett politikusokat.

A legnagyobb francia ellenzéki párt életét azóta keseríti meg a széthúzás, amióta a pártalapító Edouard Philippe-et májusban kinevezte a köztársasági elnök kormányfőnek. Az Emmanuel Macronnal együttműködő jobboldali politikusok sorsáról szóló döntés azóta húzódott. Az érintett képviselők és kormánytagok október 11-ig kaptak haladékot a pártjuktól arra, hogy magyarázattal szolgáljanak arra, miért csatlakoztak a kormánytöbbséghez, de ezt egyikük sem tette meg.

„Mindenki tudja, ki vagyok. Vállaltam a felelősséget már a választások előtt” – mondta október elején a miniszterelnök egy rádióinterjúban.

Edouard Philippe szerint „már mindenki jól megértette, hogy a köztársasági elnök valami újat akar építeni” azzal, hogy jobb- és baloldali, valamint centrista politikusokat is kinevezett a kormányba. „Soha nem voltam híve az ultimátumoknak. Nem kommentálom a pártszervezetek működését” – tette hozzá a pártja, a Köztársaságiak szétesését érintő kérdésre válaszolva.

 Edouard Philippe a kizárást követően ugyanakkor nem kíván csatlakozni Emmanuel Macronnak a Köztársaság Lendületben nevű pártjához.

 „Politikailag elkötelezett maradok, és a politikai elköteleződésem véleményem szerint többet ér mint egy pártcímke” – fogalmazott.

Ez lesz első alkalom az 1958 óta fennálló V. köztársaság történetében, hogy a miniszterelnök pártonkívüli.

(MTI)

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. október 25. 13:37
Isten nem ver...
Tiszafa
2017. október 25. 12:44
Hogy mindenféle pártok megmondó emberei a francia kormány meghatározó tagjai lehetnek, az az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy a jelenkori demokrácia a néphülyítés legalkalmasabb eszköze. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!!! Már akkor egy nagy hazugság volt. Ki van ez találva kérem szépen...Régóta.
luisbathhelena
2017. október 25. 10:42
"Politikailag elkötelezett maradok" Ja csak azt nem tudni mi iránt. Valszeg ahol jobban fizetnek.
Google
2017. október 25. 09:03
Nagyon jo! Miert kell mindent osszekutyulni, keverni? Hat nem arrol volt szo, hogy a valtozatossag gyonyorkodtet? Csak a kommunizmusban van egyfele part, hadd legyen jobboldali, baloldali, zold stb.! Csak a valasztok megtevesztesere kerultek jobboldaliak egy baloldali kormanyba, hogy igy minel tobbeknek szurjak ki a szemet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!