Kiterítette a lapjait Lavrov: kiderült, mit gondol az atomháborúról
„Megvannak ezek a fegyverek. Mégpedig teljes harckészültségben” – mondta az orosz külügyminiszter.
Trumpnak is üzenhetett az orosz elnök azon kijelentésével, hogy az észak-koreai konfliktust csakis békés úton, tárgyalással lehet rendezni. Vlagyimir Putyin a szíriai helyzet javulására is kitért.
Előfeltételek nélkül és csakis tárgyalásos úton lehet megoldani Észak-Korea problémáját Vlagyimir Putyin szerint – írja a Magyar Nemzet. Az orosz elnök egy, a BRICS-szövetség (Brazília, Oroszország, India, Kína, és Dél-Afrika) által publikált cikkében kifejtette, a háborús szólamok, a fenyegetés és a nyomásgyakorlás nem vezetnek sehová.
Putyin szerint Észak-Korea rakéta- és nukleáris programja csupán nyomásgyakorlással nem állítható le, hiszen a helyzet annyira kiéleződött, hogy a térség „egy nagyszabású konfliktus határán egyensúlyoz”.
Az orosz elnök ugyanakkor emlékeztetett: Peking és Moszkva útitervet dolgozott ki a helyzet mihamarabbi rendezésére – reményeik szerint ez erő vagy fenyegetés alkalmazása nélkül, diplomáciai úton segíthetné elő a tartós béke kialakulását és a feszültség fokozatos enyhítését.
Ez reakció is lehet Donald Trump amerikai elnök szerdai Twitter-üzenetére: abban Trump azt írta, hogy a tárgyalás nem megoldás Phenjan problémájára, mivel az Egyesült Államoknak 25 év tárgyalás után sem sikerült előrébb lépnie az ügyben.
Szíriára kitérve Putyin elmondja, sikerült megteremteni a helyzet javításának alapjait, miután „a terroristákra masszív csapást mértek”, így pedig „a szíriai népnek lehetősége nyílik visszatérni a békés élethez”.