Megkezdi munkáját a koszovói háborús bűnöket vizsgáló bíróság

2017. szeptember 26. 13:29

Decemberben megteszik az első vádemeléseket az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai ellen – írja a Zeri nevű koszovói napilap. A vádlottak között jelenleg is aktív politikusok is lehetnek.

2017. szeptember 26. 13:29

Novemberben néhány különleges ügyész látogat Koszovóba, hogy meghallgassa a gyanúsítottakat, decemberben pedig már az első vádemeléseket is megteszik az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) valamikori tagjai ellen, és ezzel a gyakorlatban is megkezdi a munkáját a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság – közölte kedden a Zeri című pristinai napilap. Az újság értesülései szerint a vádlottak között jelenleg is aktív, magas rangú politikusok is szerepelnek, neveket, illetve részleteket azonban nem közöltek.

A különleges bíróság – főleg a tanúk védelme érdekében – Hollandiában fog működni, és az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején, valamint azt követően – 1998. január 1. és 2000. december 31. között – a gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett – feltételezett – háborús bűnöket vizsgálja majd. Az UCK tettei máig vitatottak, még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi hálózatot szervezett, amelynek keretében fogságba ejtett, elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg.

Dick Marty az Európa Tanács megbízottjaként 2010-ben készített jelentést a szervkereskedelmi ügyről, amellyel kapcsolatban Hashim Thaci koszovói köztársasági elnök neve is felmerült. Thaci mellett az UCK vezető tagja volt Ramush Haradinaj miniszterelnök, valamint Kadri Veseli házelnök is.

A bíróság legsúlyosabb ítélete életfogytig tartó szabadságvesztés lehet. A börtönbüntetés letöltésének helyét a bíróság elnöke választja ki azon országok közül, amelyek felajánlották, hogy befogadják az elítélteket.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!