Kim Dzsong Un: Tűzzel fogom jobb belátásra bírni az elmebeteg, szenilis trottyot

2017. szeptember 22. 08:06

„Rémült, ugató kutyának”, „gengszternek” és „elmebeteg, szenilis trottynak” nevezte Kim Dzsong Un Donald Trumpot annak az ENSZ-ben elmondott beszéde után, melyben Észak-Korea megsemmisítésével fenyegetett.

2017. szeptember 22. 08:06

Heves kirohanást intézett Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor Donald Trump amerikai elnök ellen csütörtökön. Trump még az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédében fejtette ki, hogy kész porig rombolni Észak-Koreát, ha a „rakétaember” Kim folytatja a provokációt – erre jött a kommunista vezető heves reakciója, melyről az NBC News adott hírt.

Kim Dzsong Un az észak-koreai állami televíziónak elmondott beszédében kifejtette, Trump beszéde „messze állt attól, hogy bármilyen meggyőző erővel rendelkező állításokat tartalmazzon, amely a feszültség csökkenéséhez vezethetne”. Hozzátette, az amerikai elnök kijeletése olyannyira precedens nélküli és goromba, amelyet még egy elődjétől sem hallott, és egyébként is, „a rémült kutya hangosabban ugat”.

Leszögezte továbbá, Trump „jól meg fog fizetni” beszédéért, melyben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elpusztítására hívott fel. Kim továbbá többször is „szenilisként” és „gyengeelméjűként” hivatkozott az elnökre, egy olyan gengszternek nevezve őt, aki „szeret a tűzzel játszani”.

„Szó szerint tűzzel fogom jobb belátásra bírni az amerikai elmebeteg, szenilis trottyot” – összegzett a diktátor.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. szeptember 23. 01:37
Tinédzser szexrabszolgákat tart Kim Dzsong Un – kitálalt egy nő, aki a felső tízezerhez tartozott Gyomorforgató dolgokat közölt az észak-koreai vezetőről egy disszidens. http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/tinedzser-szexrabszolgakat-tart-kim-dzsong-un-kitalalt-egy-no-aki-a-felso-tizezerhez-tartozott/
Bástyaelvtárs
2017. szeptember 22. 16:02
mármint te meg én? :)
luisbathhelena
2017. szeptember 22. 13:22
OK 1. ötlet :-)
luisbathhelena
2017. szeptember 22. 12:56
FELHÍVÁS!!! AKI MEGBÍZHATÓ MÓDON (ELFOGADOM A NEMZETKÖZI ONLINE SAJTÓBAN MEGJELENT KÉPALÁÍRÁST IS) IGAZOLJA HOGY MI A BÁNAT VAN A KONDÉRBAN, FIZETEK EGY SÖRT, HE KELL POSTÁN KÜLDÖM. SAJNOS NEM ÉRTEK A KÉPKERESÉSHEZ. KÖSZI MINDENKINEK ELŐRE IS
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!