Rex Tillerson szerint Gorka Sebestyén „teljes tévedésben volt”

2017. augusztus 28. 08:37

Teljes tévedés amiatt bírálni Donald Trump új afganisztáni stratégiáját, mert abban nincs megemlítve a radikális iszlám – ezt Rex Tillerson amerikai külügyminiszter mondta Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági tanácsadó távozásáról.

2017. augusztus 28. 08:37

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint Gorka „teljes tévedésben volt”, amikor azért bírálta Donald Trump új afganisztáni stratégiáról elmondott beszédét, mert abban nem tett említést a „radikális iszlámról” – erről Tillerson beszélt a Fox televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában.

„Ez az elnöknek az amerikaiak biztonságát célul kitűző szélesebb politikai elképzelései meg nem értését mutatja” – fogalmazott a külügyminiszter. Majd hangsúlyozta, hogy a terrorizmus többféle formában és szervezetben jelenik meg, és az elnök arra hatalmazta fel munkatársait, hogy olyan politikát és taktikát dolgozzanak ki, amelyek mind diplomáciailag, mind katonailag szembeszállnak a terrorizmus valamennyi formájával, bárhol jelentkezzék is a világban. 

Az elnöknek biztonsági és terrorizmussal összefüggő kérdésekben tanácsokat adó Gorka távozását pénteken este jelentette be a Fehér Ház.

A műsor fő témája egyébként Észak-Korea volt. Ennek kapcsán Tillerson kijelentette, hogy az amerikai kormányzat folytatja a békés nyomásgyakorlás politikáját Észak-Korea esetében, együttműködve Kínával az adott kérdésben. „Továbbra is azt szeretnénk, hogy a Kim-rezsim megértse, van más út is, amelyet választhat” – fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi közösség egyhangúlag támogatja az amerikai álláspontot. Tillerson közölte, hogy az újabb provokáció dacára is tárgyalásokat akar Észak-Koreával.

Az észak-koreai hadsereg szombat reggel újabb három rakétával hajtott végre kísérletet, a rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták egyike gyakorlatilag a kilövés után felrobbant, a másik kettő a Koreai-félsziget és a Japán közötti tengerbe csapódott be. „Bármilyen ballisztikus rakéta kilövése sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. Azt az Egyesült Államok és szövetségesei elleni provokációnak tekintjük” – mondta Tillerson, aki szerint az újabb kísérletek azt jelzik, hogy Phenjan még nem hajlandó visszalépni nukleáris és ballisztikus rakéta programjától. 

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anaphylaxiás sokk
2017. augusztus 28. 14:38
Ááááá, tényleg tök véletlen, hogy az iszlámra hivatkoznak. A valóságban azért radikalizálódnak az emberek (!!!) mert nincs munkájuk. Pl Bin Laden is üldögélt a palotájában, a medence szélén és nyomogatta az aranytelefonját - és jött az apja, hogy keress munkát - és bazmeg nem kapott!!! Hát persze, hogy radikalizálódik az ember. De most komolyan! Kinek ne jutott volna már eszébe felrobbantani egy-egy óvodát közülünk? Ezek teljesen hétköznapi gondolatok!
lantose70
2017. augusztus 28. 10:17
Nagyon durva, hogy Soros meg tudta venni Trump embereit, sőt talán Trumpot is. Most már a hülyének is világos, hogy a soros-ügynökhálózat globális hatalomra tör, hogy a terrorizmussal, a muszlimok betelepítésével és a nemek eltörlésével elpusztítsa a keresztény fajt és a nemezteket. A hülyének is világos - kivétel a liberálfasisztáknak, akik a hálózat ügynökeként a háttérhatalomtól kapják a pénzt...
lajkakutyus
2017. augusztus 28. 10:12
A hiénák szétszedik először Trump környezetét, aztán őt magát. Aztán a négerek szétszedik a hiénákat, majd az USA-t.
exfahrenheit
2017. augusztus 28. 09:46
aki az USA-nan „radikális iszlámról” beszél Afganisztán kapcsán, annak nincs diplomáciai érzéke..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!