Kommerszant: Ők lehetnek Putyin utódjai

2017. augusztus 21. 10:28

Bár egyelőre nem tűnik időszerűnek a Vlagyimir Putyin utódlásáról szóló kérdés, lista készült arról, hogy kik lehetnek az orosz elnök lehetséges utódjai. A rangsort a korrupciós botrányba keveredő Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök vezeti.

2017. augusztus 21. 10:28

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester és Alekszej Gyumin tulai kormányzó vezeti Vlagyimir Putyin elnök lehetséges utódjainak a Petyerburgszkaja Polityika elnevezésű alapítvány által összeállított „erősorrendjét”, amelyet hétfőn közölt a Kommerszant című napilap.

A névsor összeállítói az „utód” fogalmat szélesebb értelemben, nem feltétlenül az elnöki pozíció jövője szempontjából vizsgálták. Elemezték a politikusok sikereit és kudarcait, a velük szemben támasztott társadalmi elvárásokat, nyilvános szerepléseiket, az ellenük folytatott kampányokat, valamint azt, hogy milyen gyakorisággal találkoznak Putyinnal. A szakértők úgy vélik, hogy a top-20-as listába bekerült személyek képezik majd 2018-2024-ben a kormányzó elitet Oroszországban.

Medvegyev 21 pontos értékkel vezeti a listát. A megfigyelők szerint a kormányfőnek sikerült leküzdenie az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus korrupcióvádjai miatt kialakult „negatív értékelési dinamikát”. Őt Szergej Szobjanyin 19, a korábban elnöki testőrként szolgáló Gyumin pedig 18 ponttal követi.

A tízes élmezőnybe bekerült Szergej Sojgu védelmi miniszter, Valentyina Matvijenko, a szövetségi parlament felsőházának elnöke, Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter, Anton Vajno, az elnöki hivatal vezetője, a helyettese, Szergej Kirijenko, továbbá Vjacseszlav Vologyin, az alsóház elnöke és Igor Szecsin, a Rosznyefty olajipari vállalat elnöke.

A lista érdekessége, hogy szerepel rajta Ramzan Kadirov csecsen vezető (a 13. helyen) és Navalnij is (a 18. helyen). Érdemes továbbá megjegyezni, hogy a jelenlegi orosz parlamenti ellenzék személyiségei közül egy politikus sem szerepel a húszas listán.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2017. augusztus 21. 13:22
Azt hiszem a legjobb Oroszország javára egy újabb KGB-s lenne.
választópolgár
2017. augusztus 21. 11:35
Ha Kadirov lenne az orosz elnök, az durva lenne: https://www.youtube.com/watch?v=Fq3b0yGRBtY
exfahrenheit
2017. augusztus 21. 10:45
"A lista érdekessége, hogy szerepel rajta Ramzan Kadirov csecsen vezető (a 13. helyen) és Navalnij is (a 18. helyen). Érdemes továbbá megjegyezni, hogy a jelenlegi orosz parlamenti ellenzék személyiségei közül egy politikus sem szerepel a húszas listán." tehát ez Putyin listája és direkt használhatatlan..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!