Így emlékezik a barcelonai terrorra a Charlie Hebdo

2017. augusztus 23. 19:58

Nem igazán várhattunk mást a provokatív címlapjairól elhíresült francia hetilaptól – a szerkesztő az Iszlám szerepéről való társadalmi vitát hiányolja.

2017. augusztus 23. 19:58

A barcelonai terrortámadásokat dolgozta fel provokatív címlapjairől ismertté vált francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo – írja a The Local FR.

A Charlie Hebdo eheti címlapján ugyanis a több embert elgázoló barcelonai furgon, és a vértócsákban fekvő áldozatok mellett a következő felirat áll: „Iszlám, az örök béke vallása”.

A hetilap címlapját számos kritika érte, többen Iszlamofóbnak tartják azt, egy szocialista parlamenti képviselő, Stephane Le Foll pedig „különösen veszélyesnek” nevezte azt. 

Laurent „Riss” Sourisseau, a lap szerkesztője azonban az újságban azzal védte meg a címlapot, hogy a szakértők félnek kemény kérdéseket feltenni az Iszlámmal kapcsolatban, nehogy megsértsék a mérsékelt, törvénytisztelő híveket. Sourisseau hiányolta továbbá a terrortámadást követő értelmes társadalmi vitát is az Iszlám modern szerepéről.

A Charlie Hebdo-t nehezen lehet azzal gyanúsítani, hogy csak az Iszlám vallást követné kitüntetett figyelemmel – címlapjaiban a világ számos vallását, a pápát, és különböző politikusokat is bírál. A lap azután vált különösen ismertté, hogy 2015-ben az Al-Kaida 12 fegyverese egy Mohamed prófétát ábrázoló rajz miatt tizenkét embert ölt meg az újság párizsi szerkesztőségében.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. augusztus 27. 21:42
Ha ez humor, akkor nekem tényleg nincs humorérzékem.
kumkum
2017. augusztus 24. 10:32
Csak csendben kerdezem: a most elgazolt 7 eves angol kisfiurol nincs fenykep? A tengerbe fullad 3 eves kisfiuehoz hasonlo publicitassal? :-S
Akitlosz
2017. augusztus 24. 01:54
Az iszlámmal meg nem kell vitatkozni. Eleve nem is érdemes. Egyszerűen csak meg kell tőle védeni mindent, ami nem iszlám. Erőszakkal is, ha kell.
Akitlosz
2017. augusztus 24. 01:52
A Charlie Hebdotól nem is várunk semmit, én legalábbis nem. A Mandinertől várnám, hogy kíméljen meg tőle. Nem tetszenek ismerni a ne etesd a trollt szabályt? A Charlie Hebdo azért (is) provokál mert így tud bekerülni a hírekbe. Különben a Mandiner sem írta volna ezt a cikket róluk. Nem kellene bedőlni nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!