Frankfurtban a német aranykészlet fele

2017. augusztus 23. 16:13

Gyorsabban szállította haza a német állam a külföldön tárolt aranytartalékát, mint azt eredetileg tervezte. Ezzel a német aranykészletek több mint fele már Frankfurtban található, párizsi tartalékaikat pedig teljesen felszámolták.

2017. augusztus 23. 16:13

A Bundesbank küldetésként tűzte ki maga elé, hogy a német aranykészletek egy részét minél gyorsabban hazaszállítsák Németországba.
Így 2016-ban összesen 216 tonna aranyat helyeztek át Frakfurtba: 111 tonnát New Yorkból, 105-öt pedig Párizsból szállítottak át a német pénzügyi központba. A Párizsban lévő maradék 91 tonna aranyat pedig idén helyezték át a Majna-parti városba és ezzel a Bundesbank párizsi készletei teljesen felszámolódtak. A szállítás ezen szakaszát így három évvel az álltaluk előre megszabott határidő előtt sikerült befejezniük.

2013-ban, mielőtt a folyamatot megkezdték volna, mindössze 1036 tonna aranyat tartott a Bundesbank Frankfurtban, ez csupán a teljes készletük 31 százaléka. Ez a szám mostanára 1710 lett, ami a teljes 3378-nak nagyjából a fele. Úgy tudni, hogy a Federal Reserve Bank New Yorkban továbbra is fontos tároló helye lesz a német banknak a maga 1236 tonnás készletével. A londoni Bank of England 432 tonna német tulajdonban lévő aranyat tárol jelenleg.

A Bundesbank teljes aranykészlete több mint 270 ezer rudat jelent, melynek összértéke 120 milliárd euró magasságában lehet.

A mostani áthelyezésnek egyébként pofonegyszerű történelemi oka van. A német aranykészletet ötven évvel ezelőtt kezdték külföldön felhalmozni, az úgynevezett „Wirtschaftswunder” évei alatt. Ekkoriban a magas exportnak köszönhetően rengeteg dollárhoz jutott hozzá a szövetségi állam, amiket az USA központi bankjánál aranyra váltottak át.

A hidegháború alatt, egy rendkívüli állapot életbe lépésnek esetén az aranykészletet azonnal devizára tudták volna váltani. Ez a megállapodás vesztette érvényét az euro-csatlakozás miatt a Párizzsal, viszont Londonban és New Yorkban ez az opció még most is életben van a németek számára.

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. augusztus 23. 21:29
Surányi frankot fúrt?..........
realista
2017. augusztus 23. 18:18
Nyilván Németország felkészül a hamarosan bekövetkező legnagyobb gazdasági világválságra.
Akitlosz
2017. augusztus 23. 17:21
Ha a Bundesbank úgy ítéli meg, hogy 3378 tonna aranyat célszerű tartania Németországnak, akkor ezzel GDP arányosan Magyarországnak 113 tonna aranyat lenne célszerű tartania. Ezzel szemben van 3 tonna. Amint lesz legalább 113 tonna arany(nak az 50%-a) a Magyar Nemzeti Bankban akkor még el is fogom hinni, hogy a mostani bankvezér tényleg guru. Addig azonban nem.
Akitlosz
2017. augusztus 23. 17:09
"A mostani áthelyezésnek egyébként pofonegyszerű történelemi oka van. A német aranykészletet ötven évvel ezelőtt kezdték külföldön felhalmozni, az úgynevezett „Wirtschaftswunder” évei alatt. Ekkoriban a magas exportnak köszönhetően rengeteg dollárhoz jutott hozzá a szövetségi állam, amiket az USA központi bankjánál aranyra váltottak át." Hát ugyan nem ez a történelmi oka. Hanem az, hogy féltek a szovjet támadástól. A fő hadszíntér a III. világháborúban Németország lett volna, s Frankfurtot viszonylag könnyen és gyorsan elérhették volna a szovjet csapatok, Párizsnál, Londonnál, New Yorknál biztosan könnyebben és gyorsabban, ezért nem merték az aranyukat otthon tárolni, de ebben nem is igen dönthettek. Az amerikaiak csak úgy adtak Németországnak aranyat, hogy az csak papíron került német tulajdonba, de fizikailag ott maradt az amerikaiaknál. A németek nem is láthatták és ma sem láthatják az elvileg amerikában tárolt aranyukat és nem rendelkezhetnek korlátlanul felette. Például mint látható haza nem vihetik az összeset. A Németországból az amerikaiak által elhurcolt aranyat sem látták viszont és már nem is fogják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!