Varsóba érkezett Donald Trump

2017. július 06. 08:02

Mielőtt a G20-csúcsra utazik, Donald Trump amerikai elnök a varsói Krasinski téren mond „történelmi jelentőségű” külpolitikai programbeszédet.

2017. július 06. 08:02

Donald Trump szerdán késő este megérkezett Varsóba, második hivatalos külföldi útja első állomására. Az amerikai elnök a lengyel fővárosban kétoldalú tárgyalásokat folytat, majd részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján.

Az Air Force One elnöki repülőgép leszállása után a varsói Chopin repülőtéren Donald Trumpot és feleségét, Melaniát Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter és Krzysztof Szczerski, a lengyel elnök kabinetfőnöke és külügyi államtitkára üdvözölte.

Trump csütörtök reggel négyszemközt tárgyal Andrzej Duda lengyel elnökkel, majd mintegy 20 fős küldöttsége élén plenáris megbeszélést folytat a lengyel partnerekkel.

Délelőtt az amerikai elnök részt vesz a Balti-, Adriai- és Fekete-tenger közötti térség országait összefogó, tavaly Horvátország és Lengyelország által elindított Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján. Itt a térségbeli országok vezetőivel megvitatja a transzatlanti kapcsolatok, az infrastrukturális és energetikai együttműködés kérdéskörét. Az ülést követően az államfői konferencia másik védnökével, Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnökkel is egyeztet.

Délután történelmi jelentőségű külpolitikai programbeszédként bejelentett szónoklatot mond az 1944-es Hitler-ellenes varsói felkelésben fontos szerepet játszott fővárosi Krasinski téren. Ezt követően, délután két óra körül tovább utazik a németországi G20 csúcsra.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polnemkor
2017. július 06. 10:28
Résztvevő országok névsora tudja valaki hol található? Egyébként egy lengyel-cseh-szlovák-magyar-horvát észak-dél együttműködés, "tengely" tök jó ötlet szerintem! Ha ehhez hozzávennénk egy keleti román leágazást az már necces lenne (románokkal mindig csínján!).
balint60
2017. július 06. 08:38
Azt, hogy mi minősül "történelmi jelentőségűnek", azt a történelem mondja ki és nem a beszédet tartó "mértéktartó" személy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!