Kivégeztek egy magyar férfit az Egyesült Államokban

2017. július 07. 11:07

Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát. A férfit két ember meggyilkolása miatt ítélték halálra. Mentálhigiénés szakemberek, az ENSZ emberi jogi szakértői és az amerikai magyar nagykövetség is próbálta elérni, hogy Morván ne hajtsák végre a halálos ítéletet. Sikertelenül.

2017. július 07. 11:07

Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyar származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra – jelentette a CBS amerikai hírtelevízió. Morva édesapja magyar, de ő maga már az Egyesült Államokban született. A kettős állampolgárság azonban csak úgynevezett harmadik országokban számít; az amerikai hatóságok számára William Morva jogi értelemben amerikai volt, míg a magyar hatóságok számára magyar. Mentálhigiénés szakemberek, az ENSZ emberi jogi szakértői mellett ezért az amerikai magyar nagykövetség is próbálta elérni, hogy Morván ne hajtsák végre a halálos ítéletet.

Ennek ellenére Virginia állam demokrata párti kormányzója nem kegyelmezett meg az elítéltnek, s William Morvát helyi idő szerint csütörtök este méreginjekcióval kivégezték. William Morva nem élt az utolsó szó jogával, mikor megkérdezték, akar-e szólni, csak annyit mondott: nem. A törvényszéki orvos 21.15 órakor állapította meg a halál beálltát.

A Morva kivégzése ellen érvelők azért kérték a kormányzót, hogy kegyelmezzen meg a halálraítéltnek, mert úgy vélték, Morva mentális zavarral küzd, s ezért gyilkolt. Tárgyalásakor szakemberek vizsgálták meg, akik arra jutottak, hogy az akkor még csak vádlott Morva személyiségzavarral küzd, ami miatt „furcsa dolgokat hisz”. A tárgyalás után egy pszichiáter azt állapította meg, hogy a férfinek tévképzetei vannak, azt képzelte például, hogy életveszélyes emésztési problémái vannak, a Fehér Ház és a rendőrség pedig összejátszott, hogy lecsukják. Morvát 2005-ben rablással vádolták, de egy sérülés miatt kórházba vitték, ahonnan egy rendőrt leütve megszökött. A rendőr fegyverével agyonlőtt egy fegyvertelen biztonsági őrt, majd másnap hátulról fejbe lőtt egy rendőrt – e két gyilkosságért ítélték halálra. Édesanyja szerint azért szökött meg, mert azt képzelte, hogy a börtönben valaki meg akarja ölni.

Terry McAuliffe virginiai kormányzó ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy Morva tisztességes eljárásban részesült, melynek során az derült ki, hogy nincs olyan személyiségzavara, amely miatt ne lenne tisztában tettei következményével, és a börtönszemélyzet sem jelezte, hogy Morvának súlyos mentális zavara lenne. „Személy szerint ellenzem a halálbüntetést, de arra esküdtem fel, hogy betartatom az állam törvényeit, bármi legyen is róluk a személyes véleményem, mindaddig, míg igazságosan és méltányosan alkalmazzák őket” – foglalt állást a kérdésben a kormányzó.

(MTI)

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balango
2017. július 08. 18:36
Senkit nem kell hátulról fejbelőni. Az pedig, hogy az illető apja Magyarországról vándorolt ki, tökéletesen érdektelen az ügy megítélése szempontjából.
Tiszafa
2017. július 07. 16:52
Csak 2 embert ölt meg? Ez Soroshoz képest egy angyal.
Harangláb
2017. július 07. 16:24
Helyes! Egyetértek a halálbüntetéssel.
csuka
2017. július 07. 15:54
Nem magyar: "Kivégezték csütörtök este az Egyesült Államokban, Virginia államban a magyarországi zsidó származású, magyar állampolgársággal is rendelkező William Morvát, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek halálra - jelentette a CBS amerikai hírtelevízió." https://kuruc.info/r/4/174756/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!