Egyértelműbb fogalmazást vár Trumptól Európa

2017. július 06. 08:11

Donald Trump több fontos több kérdésben eddig ellentmondásosan nyilatkozott, így egyértelműbb fogalmazást vár Európa a a Varsóban tartózkodó elnöktől.

2017. július 06. 08:11

Európa azt várja a Varsóban tartózkodó Donald Trump amerikai elnöktől, hogy egyértelműbben fogalmazzon, mint eddig, hiszen több fontos kérdésben eddig „meglehetősen ellentmondásosan” nyilatkozott – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Magyarics Tamás ezek közé sorolta a NATO, a klímaegyezmény, a szíriai és az ukrajnai konfliktus, valamint az Oroszországhoz fűződő viszony kérdését, hangsúlyozva, hogy az amerikai kereskedelmi hiány miatt gazdasági kérdésekben is „egyet nem értés van” több állammal, köztük Németországgal.

Azt mondta: alakíthat az erőviszonyokon, ha rendszeressé válik az amerikai cseppfolyósított földgáz szállítása Európába, mivel ez csökkentheti Oroszország 35 százalékos arányát a kontinens energiaellátásában. A közép-európai államok szerepéről szólva pedig a szakértő arról beszélt, hogy ezek az országok „egyfajta ellensúlyt jelenthetnek a francia-német tengellyel szemben”, ráadásul a térség felértékelődése várható a Brexitet – Nagy-Britannia uniós kilépését – követően.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tripolisz
2017. július 06. 13:46
-35 % az oroszoknak. + fegyvervasarlas usatol. Ez a lenyege, oka az orias nyalasnak Tramp reszerol. Ez nem beketeremtes. Itt mindenki szivni fog.
smarton
2017. július 06. 12:18
"alakíthat az erőviszonyokon, ha rendszeressé válik az amerikai cseppfolyósított földgáz szállítása Európába, mivel ez csökkentheti Oroszország 35 százalékos arányát a kontinens energiaellátásában. " Ennyire barom lenne az eu? Hogy tankerekkel Amerikából kell neki a gáz, ahelyett, hogy a szomszédtól vezetéken hozná? Akkor megérdemli, hogy pusztuljon. És még sok másért.
néhai Ch.Pilot
2017. július 06. 10:53
Ja. Az EU-s politikusok megszokták, hogy csak parancsra cselekszenek. Részben saját ötlet híján, részben a felelősség elkerülése végett. Most az is problémát jelent nekik, hogy Soros és Trump két különböző pólust képviselnek.
zakar zoltán béla
2017. július 06. 09:05
Mondja ezt, az az EUrópa, amely...végigstrichelte saját öngyilkosságát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!