Mégsem állapodott még meg a DUP és a konzervatívok

2017. június 11. 12:51

Bár korábban maga a Downing Street jelentette be, hogy megszületett a megállapodás az észak-ír ultrakonzervatív Demokratikus Unionista Párttal a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány támogatásáról, vasárnap azonban a londoni miniszterelnöki hivatal és a DUP is azt közölte, hogy még folynak a tárgyalások.

2017. június 11. 12:51

A korábbi hivatalos bejelentéssel ellentétben még nem született végleges megállapodás az észak-írországi unionista mozgalom legnagyobb pártjával, a Demokratikus Unionista Párttal (DUP) a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány támogatásáról. A Downing Street szombat esti bejelentése szerint a DUP elviekben beleegyezett abba, hogy a londoni alsóházban támogatni fogja a kormányzó Konzervatív Pártot. Vasárnap azonban a londoni miniszterelnöki hivatal és a DUP is azt közölte, hogy még folynak a tárgyalások.

Arlene Foster, a DUP vezetője vasárnap a Sky News brit hírtelevíziónak kijelentette, hogy a párt „jó tárgyalásokat” folytatott a konzervatívokkal, és „jó előrelépést” sikerült elérni, de az egyeztetések még tartanak. A két párt nem formális koalícióra lépne egymással, hanem a „confidence and supply” rendszer alapján működne együtt a londoni alsóházban. A DUP-val folytatandó együttműködés első próbája június 27-én várható, amikor az újjáalakuló alsóház szavaz az új kormány első törvényalkotási programjáról. Ez bizalmi szavazásnak számít, és ha az alsóház elveti a programot, a kormánynak le kell mondania.

A vasárnap nyilvánosságra került legújabb felmérések szerint azonban a britek relatív többsége azt szeretné, ha Theresa May kormányfő már most lemondana.  A YouGov közvélemény-kutató cég által a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap megbízásából elvégzett vizsgálata azt mutatta ki, hogy a választók 48 százaléka May haladéktalan távozását szeretné, és csak 38 százalék támogatná, hogy ő maradjon a miniszterelnök.

A The Sunday Times értesülése szerint Theresa May kabinetjének több tagja is arra igyekszik rávenni Boris Johnson külügyminisztert, a Konzervatív Párton belüli Brexit-tábor vezéralakját, hogy kezdeményezze May eltávolítását a hatalomból és vegye át tőle a miniszterelnöki tisztséget. Johnson vasárnap „marhaságnak” nevezte az értesülést.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. június 11. 22:05
Pénz beszél, politikus meg él. Mint Marci hevesen! (A nép meg ájultan csodálkozik, ha a feneke kilóg majd a mackónadrágból).
pemete jakab
2017. június 11. 20:50
"Mégsem állapodott még meg a DUP és a konzervatívok" A nyakukon levő Brexit miatt akár politikai káosz is lehet ebből. A briteket is elérte az, ami birodalmakat: a zeniten túljutva(19. század- 20. század eleje) a széthullás veszélye fenyegeti őket.
zakar zoltán béla
2017. június 11. 15:39
+ fog
aleb19
2017. június 11. 15:26
a koponyegforgato bohoc boris aki 2016 februarig lelkesen ujsagcikket is irt a brexit veszelyeirol majd a masik oldalra allt mert nagyobb suskat es hatalmat igertek neki
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!