Mégsem akarnak lemondani a román miniszterek

2017. június 22. 15:35

A román kormány húsz tárcavezetője gondolta meg magát és döntött úgy, hogy mégsem kéri lemondását a Grindeanu-kormány szerdai bukása után. A munkaügyi miniszter ezt úgy indokolja, „nincs már, aki aláírjon egy hivatalos iratot a tárcánál”, az átmeneti időszakban pedig biztosítani kell a közigazgatás működését.

2017. június 22. 15:35

A román parlament által szerdán leváltott Grindeanu-kabinet több, korábban lemondott minisztere írásban jelezte a kormánynál csütörtökön, hogy meggondolta magát, és mégsem kéri felmentését. Kora délutánig húsz tárcavezető kérvényét iktatták a kabinet főtitkárságán – közölte a kormányszóvivő.

Múlt héten Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével valamennyi miniszter benyújtotta lemondását, miután a szociálliberális koalíció pártjai megvonták támogatásukat Sorin Grindeanu kormányától. A – pártvezetés által kizárással fenyegetett – miniszterek lemondatásától azt remélte Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, hogy ezzel a vele szembeszálló, tisztségéhez ragaszkodó Grindeanut is lemondásra kényszeríti. Miután ezt nem sikerült elérnie, okafogyottá vált a miniszterek beáldozása a pártvezetés számára.

Nincs felmentés

A lemondó nyilatkozatok közül Grindeanu egyelőre csak Dragnea két bizalmasának, Carmen Dan belügyminiszternek és Sevil Shhaideh kormányfőhelyettesnek a lemondását továbbította az elnöki hivatal felé, de Klaus Iohannis államfő még egyetlen minisztert sem mentett fel tisztségéből.

Grindeanu a bizalmatlansági indítvány vitája előtt azzal is megpróbált borsot törni a pártelnök orra alá, hogy felmentette tisztségéből a regionális fejlesztési minisztérium 12 második vonalbeli tisztségviselőjét, hogy a tárca – Dragneához hű – vezetője, a még tisztségben lévő Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes ne tudja „politikai célokra” használva hirtelen szétosztani a mindeddig visszatartott csaknem félmilliárd eurónyi fejlesztési alapokat.

Nincs aláírás

Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azzal indokolta a lemondó nyilatkozatok visszavonását, hogy Grindeanu sorra váltja le az államtitkárokat, „nincs már aki aláírjon egy hivatalos iratot a tárcáknál”, valamint azzal, hogy a minisztereknek gondoskodniuk kell a központi közigazgatás működőképességéről az új kormány beiktatásáig tartó átmeneti időszakban.

Miután a parlament szerdán megszavazta a szociálliberális koalíció által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, a teljes Grindeanu-kormány megbízatása megszűnt, függetlenül attól, ki nyújtotta be korábban lemondását. Az alkotmány szerint a kabinet korlátozott jogkörökkel, ügyvivőként marad hivatalban a következő kormány beiktatásáig.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2017. június 22. 19:28
Ha egy román ígér vagy vállal valamit, az pontosan annyi kötelezettséget jelent számára, mintha az út szélére köpött volna.
Mich
2017. június 22. 19:11
Ezek a románok... még a saját főnöküket is elárulják...
balbako_
2017. június 22. 19:07
Bedobják a durcit és juszt sem! Demokrácia óh!
lightning protection
2017. június 22. 16:44
Minta demokrácia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!