Gumilövedékkel és könnygázzal oszlatták fel az isztambuli Pride-ot

2017. június 26. 08:58

A hatóságok nem engedélyezték a felvonulást, de egy kisebb csoport mégis megpróbált felvonulni. Ellenük fellépett a rendőrség.

2017. június 26. 08:58

Gumilövedékekkel oszlatta szét vasárnap a török rendőrség az előző nap a hatóságok által betiltott meleg büszkeség napi menetet az isztambuli belvárosban lévő Taksim téren.  A tiltás ellenére ugyanis kisebb csoportok mégis összegyűltek. A rendőrség gumilövedékeket lőtt ki mintegy 40 tünetőre – jelentette az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.

A szervezők egyébként korábban közölték, hogy a tiltás ellenére megtartják az immár harmadik éve betiltott rendezvényt, amely vasárnap egybeesett a ramadán muzulmán böjti hónap végét jelző íd al-fitr ünnep első napjával. Az isztambuli Pride-ot először 2003-ban rendezték meg, melyen 2014-ben már több tízezren vettek részt. Azóta a török hatóságok különböző indokokra hivatkozva egyszer sem engedélyezték a felvonulást, pedig a korábbi években indcidens nélkül zajlott a rendezvény.

A hatóságok idén a konzervatív és szélsőjobboldali csoportok fenyegetései hatására, a közrend és a turisták védelmére hivatkozva tiltotta be a menetet.

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. június 26. 22:45
Isztambulban nem szaroznak, nincs engedély akkor nem lehet tüntetni. Pereljék be a török államot, 10 év múlva talán megnyerik a pert.
ÁlcanélküliÜrügymutyiszter
2017. június 26. 14:22
És milyen gumi volt a lövedékben, kotongumi ?
polnemkor
2017. június 26. 10:37
:D Ez teccik!
neeskens
2017. június 26. 09:39
Minden bevándorláspárti liberálisnak ajánlott ezeket a képeket az eszébe vésni, így néz ki egy melegfelvonulás egy mérsékelt, világias iszlám országban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!