Egyik kormánypárt sem támogatja már a román miniszterelnököt, mégsem hajlandó távozni

2017. június 15. 07:51

Sorin Grindeanu egyelőre továbbra sem hajlandó lemondani a miniszterelnöki posztról, pedig a kormánykoalíció pártjai már kihátráltak mögüle. Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.

2017. június 15. 07:51

Megvonta a politikai bizalmat a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) is Sorin Grindeanu miniszterelnöktől szerdán, miután néhány órával korábban a kormánykoalíció kisebbik pártja, a liberális ALDE is támogatása megvonásáról döntött. A miniszterelnök a jelek szerint továbbra sem hajlandó lemondani.

A PSD végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy a kabinet késett a kormányprogram gyakorlatba ültetésével. Elmondta: a kormány számos tagja nem vette komolyan a kormányprogramot, amely a célkitűzések alig 13 százalékát teljesítette, a kormány a PSD választási programjában vállalt intézkedések 60 százalékának teljesítésével késik, ezenfelül a program számos további vállalása csak részben teljesült.

A PSD és az ALDE elnöke is azt állította: a pártjukhoz tartozó miniszterek már előterjesztették lemondásukat.

Nem mond le, lemond, nem mond le

Grindeanu korábban távozott a PSD üléséről anélkül, hogy nyilatkozott volna a sajtónak. Médiaértesülések szerint a PSD vezetőségével azt közölte: koholt vádak alapján próbálják eltávolítani, ezért nem hajlandó lemondani.

A PSD-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a PSD végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, hogy aláveti magát a pártvezetés akaratának, hozzátéve: kész lemondani, ha az államfő ismét szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást.

Dragnea szerint ezt úgy értelmezték, hogy Grindeanu bejelentette lemondását, annál is inkább, mivel jelenleg olyan kormányt vezet, amelynek nincsenek miniszterei.

Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.

Képtelenség lenne, ha maradna

Újságírói kérdésre válaszolva Dragnea elhárította ezt a lehetőséget, képtelenségnek nevezve, hogy a miniszterelnök politikai támogatás nélkül megpróbáljon tisztségben maradni.

A PSD mindenesetre elfogadott egy olyan határozatot, miszerint megfosztják párttagságától azt a PSD-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a PSD nem támogat. Ezzel próbálják elejét venni annak, hogy Grindeanu a lemondott kormánytagok helyett más tisztségviselőket jelölve próbálja megtartani tisztségét. Ha nem a PSD-ALDE koalícióból jelölne minisztereket, a kormány megváltozott politikai összetételét a parlamentnek kellene jóváhagynia – figyelmeztetett Dragnea.

A kormánykoalíció döntéséről hivatalosan levélben értesítik az államfőt – zárta beszámolóját a PSD elnöke.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2017. június 15. 10:45
Bezzeg ország plánéminiszterelnöke.
nanahan
2017. június 15. 09:32
Nem egy tölgypajzsos Sorin...
gabor7th
2017. június 15. 09:01
Mi van ott? Nem értem... Van egy szocialista miniszterelnök aki erős GDP növekedést produkál és a saját pártja máris le akarja váltani, hogy fúj jót tesz a saját népének?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!