Erdogan: Törökország felülvizsgálja politikai kapcsolatait az EU-val

2017. március 24. 07:47

Felülvizsgálja Törökország az EU-hoz köthető politikai és gazdasági szálait – nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan csütörtökön. A török elnök hangsúlyozta: a Brüsszellel kötött menekültügyi megállapodásra is sor fog kerülni.

2017. március 24. 07:47

Törökország fenntartja gazdasági kapcsolatait az Európai Unióval, de felülvizsgál minden politikai és közigazgatási szálat, köztük a Brüsszellel tavaly kötött menekültügyi megállapodást is a török elnöki rendszerről döntő április 16-i népszavazás után – nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök a CNN Türk török hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában.

Erdogan elmondta: nincs napirenden, hogy a németországi török közösség előtt kampányoljon az államfő jogköreit kiszélesítő alkotmánymódosítás mellett. Vasárnap Ibrahim Kalin elnöki szóvivő még azt mondta: lehetséges, hogy Erdogan nagygyűlést tart Németországban a referendum előtt. A népszavazás miatt az utóbbi hetekben Törökország éles konfliktusba került több európai uniós tagállammal, köztük különösen is Hollandiával és Németországgal. Hága és Berlin magára haragította Ankarát, mert nem engedélyezte, hogy török politikusok kampányrendezvényeket tartsanak a helyi török közösségek előtt. A török vezetés úgy látja, hogy Németország és Hollandia állást foglalt egy török belpolitikai kérdésben, mégpedig az elnöki rendszert ellenző álláspontra helyezkedett.

Változó viszonyok

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter múlt szerdán bejelentette: Ankara teljesen elállt a menekültügyi egyezménynek attól a részétől, amelynek értelmében Törökország visszaveszi az illegális menekülteket Görögországból. Egyben azzal vádolta az Európai Uniót, hogy az nem valósítja meg a török állampolgároknak szerinte ígért vízummentességet. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ankara felülvizsgálja a menekültek visszatartására vonatkozó vállalásait is, és ha a vízummentesség megadása nem teljesül, a török kormány bármely pillanatban egyoldalúan véget vethet a megállapodásnak.

Erdogan kedden már jelezte: a referendummal új Törökország születik, amelyet nem lehet többé az uniós csatlakozással vagy a menekültügyi paktummal fenyegetni. Az 1999 óta EU-tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de azóta csak 16 fejezetet sikerült megnyitni a 35-ből, és ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni. A tavalyi közös akcióterv keretében Brüsszel az uniós csatlakozási folyamat felgyorsítását helyezte kilátásba Ankarában, ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott török terrorellenes törvény enyhítését szabta, amire a török vezetés nem hajlandó.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 24. 10:43
Abban igaza van Orbánnak, hogy kikönyörögni a török segítséget, aztán cseszegetni, oktatgatni demokráciából, mifenéből nem lehet. Arról nem is beszélve, hogy ígérni nekik fűt fát és aztán nem betartani.
ifrance
2017. március 24. 10:39
erdogannak kb ez az egy kártya van a kezében, a migránsok. ha ezt kijátssza, onnantól nem sok minden marad neki. és ha sikerül valódi polgárháborús helyzeteket teremteni a migránsok korlátlan elindításával, piszok gyorsan gazdasági szankciókat kap a nyakába. az oroszokkal is csak addig emberkedtek, amíg a barna maci meg azt nem mondta, hogy elég. az orosz gép lelövése után pár napig még bizonygatták a maguk igazát, aztán szépen mentek térdenállva bocsánatért esedezni az oroszokhoz...
malakka
2017. március 24. 09:06
Ha Erdogan beváltja a fenyegetéseit, akkor nagy valószínűséggel a görögök kapnak majd egy jó alapos leckét a legendás európai szolidaritásból, amit a hardcore migránsnyaló káderek annyira szeretnek számon kérni Európa keleti felén.
br-o
2017. március 24. 09:00
Németországnak pedig felül kellene vizsgálnia a szoci (szocdem) Schröderék által megváltoztatott állampolgársági törvényét és visszaállítani a régi ius sanguinis-t, hogy a náluk született törökök (külföldiek) ne kaphassanak egyszerűen német állampolgárságot. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!