Trump nem kér a Ku Klux Klan ünnepléséből

2016. november 12. 09:59

Mr. Trump és munkatársai változatlanul elhatárolódnak ezektől a csoportoktól és egyénektől, s a leghatározottabban elítélik gyűlöletkeltő üzeneteiket – reagált Trump szóvivője arra, hogy a fajgyűlölő Ku Klux Klan felvonulással ünnepelné Trump győzelmét. Elhatárolódott a kezdeményezéstől a Republikánus Párt is.

2016. november 12. 09:59

A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott pénteken a fajgyűlölő Ku Klux Klan által meghirdetett észak-karolinai felvonulástól, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.

A fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajgyűlölő szervezet december 3-ra hirdette meg felvonulását. A parádé részleteit – hogy Észak-Karolinában pontosan hol és hány órakor akarják megtartani felvonulásukat – egyelőre nem tették közzé a honlapjukon, ám már a tény bejelentése is óriási felháborodást váltott ki republikánus és demokrata párti hívekben egyaránt.    

Az észak-karolinai republikánusok és demokraták közösen ítélték el a kezdeményezést. „Undorodunk, és a lehető leghatározottabban elítéljük ezt a szélsőséges ideológiát és a hozzá kapcsolódó akciókat” – olvasható abban a közleményben, amelyet Robin Hayes, az észak-karolinai republikánusok elnöke tett közzé közleményében. Hayes hangsúlyozta: „ezek a cselekedetek és átgondolt akciók fikarcnyit sem tükrözik a mi nagyszerű országunkat, és szemben állnak azokkal az erőfeszítésekkel, amelyekkel ismét naggyá tesszük Amerikát”.

A közleményben a republikánus pártelnök leszögezi azt is, hogy az észak-karolinai republikánusok csatlakoznak az állam demokrata párti politikusaihoz és híveihez, s együttesen követelik, hogy „ezek a nem is észak-karolinai bajkeverők menjenek haza”.

Trump is elhatárolódott

Donald Trump és kampánycsapata szintén azonnal elítélte a Ku Klux Klan tervezett demonstrációját. „Mr. Trump és munkatársai változatlanul elhatárolódnak ezektől a csoportoktól és egyénektől, s a leghatározottabban elítélik gyűlöletkeltő üzeneteiket” – hangoztatta Donald Trump szóvivőnője, Hope Hicks.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a fajgyűlölő szervezet megpróbálta magát Trumppal és munkatársaival egy platformra helyezni. November elején például a Ku Klux Klan hivatalos lapja címoldalon biztosította támogatásáról az akkor még csak elnökjelölt Donald Trumpot.

A Ku Klux Klant 1865-ben alapította a konföderáció, tehát a rabszolgatartó déli államok szövetségének néhány katonája, és az 1870-es évekre már csaknem valamennyi déli államban voltak szervezetei, csoportjai. Fehér csuklyában, égő fáklyákkal vonultak és öltek meg fekete amerikaiakat. 1871-ben ugyan törvényi úton feloszlatták a szervezetet, de 1915-ben a georgiai Atlantában újraalakult, akkor már nem „csak” a feketéket, hanem a katolikusokat és a zsidókat is célkeresztjébe vette, meghirdette a kelet-európai bevándorlók üldözését is, majd az 1960-as évek elején, a polgárjogi mozgalmak idején éledt újra. S bár a szervezetet hivatalosan betiltották, becslések szerint mintegy ötezer titkos tagja van.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abszurd
2016. november 14. 09:49
Mégsem leszel mindenki elnöke? Kár.
cosmos
2016. november 12. 21:46
"George Soros Sued For $550 Million By Dead Cop's Father" http://yournewswire.com/george-soros-sued-black-lives-matter/ Ha ez sikerülne, akkor egy lavina indulna soros ellen.
Akitlosz
2016. november 12. 20:30
Úgy könnyű "demokratának" lenni, hogy a konkurenciát egyszerűen betiltják.
Neville
2016. november 12. 18:10
Elég nehezen magyarázná meg a katolikus alelnök-jelöltjének, KKK-nal cimborálna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!