Lemond az amerikai hírszerzés csúcsvezetője

2016. november 17. 18:41

A 17 hírszerző ügynökség munkáját irányító James Clapper csütörtökön a kongresszusban jelentette be, hogy előző nap megírta lemondó levelét Barack Obama elnöknek, s mivel lejár a mandátuma, az átmeneti időszak végén távozik posztjáról.

2016. november 17. 18:41

A bejelentést a hírszerzési vezető a kongresszusi meghallgatásán felolvasott nyilatkozatában tette. A meghallgatás egyébként - a hírszerzési ügyekben szokatlanul - ezúttal nyilvános volt. Adam Schiff, kaliforniai demokrata párti képviselő arról kérdezte Clappert: igazak-e a híresztelések, miszerint hivatalban marad a Trump-kormányzat idején is, mire Clapper azzal válaszolt: „Nem uram, tegnap elküldtem lemondó levelemet.”

James Clappert - aki a légierő nyugalmazott altábornagya - 2010-ben nevezték ki a hírszerzés élére, de már régóta - jóval a választások előtt - jelezte, hogy az idén év végén, mandátuma lejártakor, mindenképpen távozni akar. A szenátus hírszerzési bizottságának két tagja csütörtökön arra sürgette Donald Trump megválasztott elnököt, hogy minél előbb nevezzen ki tapasztalt hírszerzési szakembert. (MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chack
2016. november 17. 20:35
"sürgette Donald Trump megválasztott elnököt, hogy minél előbb nevezzen ki tapasztalt hírszerzési szakembert" Szóval olyan utódot szeretnének, aki egy közülük. Meg a hivatalosan még meg se választott elnöknek ad utasítást a szervezet, mert az náluk úgy szokás. Lesz dolga Trumpnak! Ráadásul jó nehéz.
tango47
2016. november 17. 19:54
Annak valószínűsége, hogy Trump alatt folytathatta volna 0% volt szerintem. Így az övé golt az utolsó szó.
néhai Ch.Pilot
2016. november 17. 19:36
Az amúgy is lejáró megbízatás így lesz Trump ellenes sajtószenzáció.
paraklétosz
2016. november 17. 18:47
Leisjárt, jelezte is, hogy pá, de most már tényleg - ez ám a Tromf.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!