Szeptember 11-re emlékeznek Amerikában

2016. szeptember 11. 17:36

Három helyszínen, egyperces néma csenddel kezdődtek a megemlékezések az USA-ban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás tizenötödik évfordulóján. Az elnökjelöltek erre a napra felfüggesztették a kampányukat, Hillary Clinton demokrata elnökjelölt sajtóhírek szerint rosszul lett a new yorki rendezvényen, ezért előbb távozott.

2016. szeptember 11. 17:36

Harang kondulásával és egyperces néma tiszteletadással kezdődtek meg az emlékező ünnepségek azon a három helyszínen, ahol másfél évtizeddel ezelőtt a terroristák által elrabolt repülőgépek becsapódtak: a New York-i Manhattanben, a Washington melletti Pentagonnál (a védelmi minisztériumban) és a Pennsylvania államban lévő Shanksville mellett.

New Yorkban az áldozatok neveinek felolvasásával kezdődött az emlékezés. Rokonok és hozzátartozók olvassák a neveket, némelyikük személyes megjegyzéseket is küld az elhunytnak, vagy pár mondatban elmondja, hogy mi történt az árván maradt családban az elmúlt másfél évtizedben. A New York-i megemlékezésen összegyűltek között jelen volt Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt. Vasárnap mindketten felfüggesztették kampányukat, és leállították televíziós kampányhirdetéseiket is.

Amerikai televíziós csatornák jelezték: New Yorkban Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje elhagyta a megemlékezés helyszínét, a Fox televízió szerint „orvosi problémák” miatt. A televízió tudósítója arról számolt be, hogy Clinton majdnem összeesett és a biztonsági embereknek támogatniuk kellett, hogy be tudjon szállni az autóba. A demokraták kampánycsapata újságírói kérdésekre sem kommentálta, hogy Hillary Clinton miért távozott váratlanul.

Barack Obama elnök a Pentagonnál mondott beszédet, ahol koszorút helyezett el az áldozatok emlékére. Rövid beszédében azt mondta: a nemzet nem felejti a tizenöt évvel ezelőtti terrortámadás áldozatait. Arról beszélt, hogy őt inspirálta a hozzátartozók kitartása és a Szentírást idézte az állhatatos szeretetről és hűségről. Dicsérte az Egyesült Államok sokféleségét, sokszínűségét, amelyet nem gyöngeségnek, hanem az ország egyik legfőbb erejének nevezett és hangsúlyozta: az amerikaiaknak nem szabad hagyniuk, hogy ellenségeik megosztottságot keltsenek közöttük. 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. szeptember 12. 09:45
Az lenne a szép, ha végre az USA nevű terrorállamra emlékezhetnénk: „John Brennan, a CIA igazgatója attól tart, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások alaposabb kivizsgálása napvilágra hozza azt a szerepet, amit abban az izraeli és amerikai hírszerzés játszott, jelentette ki Dr. Kevin Barrett amerikai tudós, aki a 9/11 eseményeit 2003 óta tanulmányozza. A globális perzsa tévéállomásnak nyilatkozva elmondta, annak a 28 oldalnak a nyilvánosságra hozatala, amelyet titkosítottak a terrortámadásokról készült kormányjelentésből, rámutat a szaúdi szerepre. Hozzátette, annyit már ma is tudunk, hogy a terrortámadások puccsot jelentettek az amerikai hatalmi struktúra neokon részéről. Az akcióban a Moszadé volt a fő szerep, de az amerikai felső vezetés és a CIA részese volt a kivitelezésnek. Barrett ezután szó szerint ezt mondta: „Ha ezt a gilisztakonzervet kinyitják és elvégeznek valamiféle becsületes vizsgálatot, hamar kiderülne, hogy a szaúdiak csak kis szerepet játszottak a 9/11-ben, és azt a világ valódi erőhatalmi szervezetének utasításaira tették, ahol a cionista bankhatalmi struktúra uralja az Egyesült Államokat, és az gyakran jobban aggódik Izraelért, mint az Egyesült Államokért.” Bárki megtekintheti a saját szemével… , amin megbukott azóta a hivatalos verzió és ma már köztudott, hogy a kormány és a titkos-szolgálatok (CIA, Szaúdiak és a Mossad) kőkeményen benne voltak a False Flag jellgű hamis zászlós, önmaguk ellen elkövetett terrorcselekményben!” http://orientalista.hu/911-harom-ezer-ember-eletet-aldoztak-fel/
Akitlosz
2016. szeptember 11. 22:49
"Dicsérte az Egyesült Államok sokféleségét, sokszínűségét, amelyet nem gyöngeségnek, hanem az ország egyik legfőbb erejének nevezett" Az rendben van, hogy van egy ilyen ország is a Földön, de nem kellene az összeset ilyenné tenni (akarni).
2016. szeptember 11. 19:14
A szeptember 11-e ünneplése nekem olyannak tűnik, mint amikor valaki saját magát ünnepli vagy dicséri! Elmegy, csak jó gyomor kell hozzá!
2016. szeptember 11. 19:10
Nagyon úgy néz ki, költészet ide Szappho oda, no, persze meg a lesbiták, hogy az usákoknak még sem lesz homokos elnöke!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!