Donald Trump átvette a vezetést Hillary Clintontól

2016. szeptember 06. 18:25

Donald Trump republikánus elnökjelölt vette át a vezetést az amerikai elnöki posztért folyó küzdelemben a CNN legfrissebb elemzése szerint. A megkérdezettek 45 százaléka Trumpra szavazna, míg csak 43 százalékuk tenné le a voksát Hillary Clinton demokrata elnökjelölt mellett.

2016. szeptember 06. 18:25

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje országosan átvette a vezetést a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton előtt az Egyesült Államok elnöki posztjáért folytatott küzdelemben.

Ugyanakkor a szavazók 59 százaléka szerint a novemberi voksolásokon Clinton szerzi meg a szükséges 270 elektori voksot, s csak 34 százalékuk véli úgy, hogy Trumpé lesz a több elektori voks. 

Két hónappal az elnökválasztás előtt Donald Trump országosan két százalékkal vezet Hillary Clinton előtt. Támogatottsága 45 százalékos. A CNN hírtelevízió kedden reggel hozta nyilvánosságra az ORC közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérését. 
 
Egyre kevesebben bíznak Clintonban

A legutóbbi, augusztus elsején nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatáshoz képest a demokraták elnökjelöltje kilenc százalékot veszített a támogatottságából, amely jelenleg 43 százalékos. Donald Trumpot a megkérdezettek 45 százaléka támogatja. 

Romlott a megítélése Hillary Clintonnak a megbízhatóság és a tisztességesség tekintetében is. A szavazók 35 százaléka tartja Clintont megbízhatónak és tisztességesnek, míg Donald Trumpról a megkérdezettek 50 százaléka gondolja ugyanezt.

Mindkét jelöltnek változatlanul nagy az elutasítottsága: a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 56 százaléka utasítja el Clintont, 54 százaléka pedig Trumpot nem kedveli. 

Jelenlegi állás: négyen a jelöltek között

Az elkötelezett demokraták és republikánusok több mint 90 százaléka felsorakozik pártja jelöltje mögött, ám a függetlenek többsége, 49 százaléka Donald Trumpot támogatja, míg Hillary Clinton a független szavazók csak 29 százalékának rokonszenvét nyerné el, ha most volnának a választások. A függetlenek 16 százaléka Gary Johnsont, 6 százaléka Jill Steint támogatja. 

A felmérés szerint Gary Johnsonnak, a Libertárius Párt elnökjelöltjének 7 százalékos, Jill Steinnek, a Zöld Párt elnökjelöltjének pedig 2 százalékos a támogatottsága. Várhatóan egyikük sem vehet részt az elnökjelöltek televíziós vitájában, mert ehhez kötelezően 15 százalékos támogatottságot kellene elérniük. 

Különböző mutatók  eltérő támogatói csoportok

A CNN által közzétett friss felmérés adatai rávilágítottak a kor, nem, iskolai végzettség és egyéb tényezők mentén felállítható csoportokra, mélyebb megértést nyújtva az egyes jelöltek támogatottságát illetően.

Nők: Clinton, férfiak: Trump

Míg a nők 53 százaléka inkább Clintonra, 38 százalékuk Trumpra szavazna,  a férfiaknál fordított a helyzet: 54 százalékuk Trumpot, 32 százalékuk Clintont támogatja. A nők körében még egy csoportosítás megfigyelhető: a hajadonok jelentős hányada, 73 százaléka szavazna Clintonra, míg ez az arány mindössze 36 százalék a házas nők körében. A férfiaknál nem differenciáló tényező a házasság: mind a házas, mind az egyedülálló férfiak Trump felé húznak.

Fiatalok: Clinton, idősebbek: Trump

A 45 év alatti szavazók 54 százaléka támogatja Clintont, míg csak 29 százalékuk Trumpot; az idősebben körében viszont Trump népszerűbb: ennek a csoportnak az 54 százaléka Trumpot választaná, és csak 39 százalékuk voksolna Clintonra.

Bőrszín és végzettség

A fehérek 55 százalékos többsége Trump mellett áll, míg a nem fehérek szinte 4:1 arányban Clintont támogatják.

A diplomások többsége Clinton-párti, a diploma nélküliek nagyobb része pedig Trumpot támogatja.

Tovább mélyíti a különbséget a bőrszín: a fehér diploma nélküliek majdnem 3:1 arányban Trumpot favorizálják (68 százalékuk, szemben a Clintont támogató 24 százalékkal), míg a diplomás fehérek 49 százaléka Clintonra szavazna, csak 36 százalékuk Trumpra, 11 százalékuk pedig Johnsonra.

A Johnsont támogató szavazók olyan csoportokban oszlanak meg, ahonnan Clinton az ő szavazatukkal erősödni tudna. Bár nem tűnik úgy, hogy Johnson aránytalanul venné el bármelyik jelölttől a szavazatokat, a támogatói mégis olyan csoportokból jönnek, ahol egy erős harmadik párt veszélyeztetné Clinton állását: fiatal szavazók (főleg férfiak), diplomás fehérek, és különösen a függetlenek.

Csökkenő lelkesedés

Bár a kampány iránti lelkesedés lassan növekedik, még így is messze elmarad a korábbi választási évek izgatottságától. A friss felmérés alapján a megkérdezettek 46 százaléka nagyon lelkes. A korábbi évekhez képest ez alacsonynak számít: 2012-ben 57 százalék, 2008-ban 60 százalék, 2004-ben pedig még 64 százalék volt ez az arány.

A választók közel felét lelkesíti kevésbé az idei választás, mint a korábbi években. Bár ezt a mutatót nem mérik minden évben, a 2000-es évek óta ez az első alkalom, amikor a szavazók jelentős hányadát nem érdekli jobban az aktuális elnökválasztás a korábbi éveknél.

Míg Clinton szavazóinak többsége, 55 százaléka kevésbé lelkes a korábbiakhoz képest, addig Trumpnál pont fordítva: az ő választóinak többsége, 56 százaléka most lelkesebb.

Megbízhatóság

A gazdaság ügyeiben és a terrorizmust érintő kérdések megoldásában Trumpban bízik jobban a választók 56 százaléka, Clintont 41 százalékuk tartaná alkalmasabbnak. Clintont viszont a külügyek terén ítélik meg jobban: a választók 56 százaléka bízná rá azok irányítását, míg csak 40 százalékuk Trumpra.

Összességében Trumpot erősebb vezetőnek, őszintébbnek és szavahihetőbbnek tartja a többség, mint demokrata riválisát.

Azonban a választók 56 százalékának szemében Clinton vérmérséklete megfelelőbb az elnöki tevékenységhez, és a főparancsnoki tisztségre is őt tartja megfelelőbbnek a megkérdezettek 50 százaléka, míg 45 százalékuk Trumpnak ítélné meg ezt a szerepkört.

(MTI)

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48saxon
2016. szeptember 07. 08:55
Ahogy annak idején a Clinton vezetéséről szóló hírnél is írtam: a területi eloszlás nagyon nem mindegy. 2000-ben Gore összesítésben több szavazatot kapott, mint Bush, mégis utóbbi lett elnök, mivel a fontos elektormennyiséget adó államokban ő kapott többséget.
Zsolt75
2016. szeptember 06. 22:45
A paróka, meg a műarc. Ránézésre én sem tudnám, melyiknek higgyek...
Akitlosz
2016. szeptember 06. 22:02
Aztán meg olyan listájuk nincsen amelyiken az össze elnökjelölt népszerűségét mérik? Egyrészt unalmas, másrészt igazságtalan is, hogy csak ezzel a kettővel foglalkoznak.
Ex Machina
2016. szeptember 06. 21:23
Hajrá Trumpie !!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!