Párt lett a németországi Pegida mozgalomból

2016. július 18. 22:00

A Pegida szokásos hétfői tüntetésén jelentette be a mozgalom egyik alapítója, Lutz Bachmann, hogy Szabad Közvetlen-Demokratikus Néppárt néven párttá alakult a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) mozgalom. Bachmann szerint erre azért volt szükség, mert a mozgalmat szervező egyesületet betiltás fenyegeti. A párt azonban csak néhány helyen tervez majd indulni a jövő évi szövetségi parlamenti választáson, nagyrészt az AfD-t támogatják majd a voksoláson.

2016. július 18. 22:00

Párttá alakult a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű németországi mozgalom – jelentették be hétfőn Drezdában. A Szászország tartományi fővárosban tartott szokásos hétfő esti Pegida-tüntetésén a mozgalom egyik alapítója, Lutz Bachmann elmondta: főleg azért döntöttek a párttá alakulás mellett, mert betiltás fenyegeti a mozgalmat szervező egyesületet. A pártot júniusban alakították meg, a neve Szabad Közvetlen-Demokratikus Néppárt (Freiheitlich Direkt-Demokratische Volkspartei - FDDV) – mondta Lutz Bachmann, akit májusban elítéltek menekültek ellen gyűlöletre uszító bejegyzések miatt, amelyeket egy közösségi portálon tett közzé.

Lutz Bachmann hozzátette, hogy tisztséget nem vállal az új pártban. Szavai szerint továbbra is marad „a Lutz a Pegidától”. A Sächsische Zeitung című szászországi lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint azonban az alapításban bizonyára részt vett, erre utal, hogy a párt honlapjának domainjét (internetes azonosítóját) az ő nevére jegyezték be. A Pegida társalapítója azt is elmondta, hogy a következő szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot támogatják majd, és csak néhány választókörzetben állítanak saját jelöltet.

A Sächsische Zeitung beszámolója szerint nagyjából kétezer ember vett részt a tüntetésen. A Pegida 2014 októberben alakult Drezdában.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. július 19. 09:34
merkelt oda küldik, ahová való!
balbako_
2016. július 19. 08:02
Mégsem bénult teljesen a német immunrendszer?
Lotti
2016. július 19. 07:36
Két legfőbb támogatójuk: - a kancellár és klikkje, politikáján keresztül. -a muzulmán inváziós sereg, tetteivel.
kuwiq
2016. július 19. 07:14
miért nem jó nekik az afd? a pegida eleve úgy kezdi, hogy két párt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!