Obama: Terror- és gyűlöletcselekmény történt Orlandóban

2016. június 13. 08:12

Az amerikai elnök szerint egyértelműen kijelenthető, hogy az USA történetének legsúlyosabb tömegmészárlása terror- és gyűlöletcselekmény volt. Barack Obama beszédében újra felvetette a fegyvervásárlás és -tartás szigorítására vonatkozó javaslatát. Az orlandói melegbárban történt vérengzést elítélték az amerikai muszlim közösségek és a vezető politikusok is. Időközben a támadóról kiderült: a világ legnagyobb biztonsági cégénél dolgozott, korábban az FBI is figyelte, apja szerint pedig a homofóbiája miatt gyilkolhatott.

2016. június 13. 08:12

Eleget tudunk ahhoz, hogy kijelenthessük: ez terror- és gyűlöletcselekmény – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, reagálva az orlandói melegbárban vasárnapra virradóra elkövetett, ötven halálos áldozatot szedő támadásra. Az amerikai elnök továbbá elmondta: szívszorító nap ez a meleg, biszexuális és transzneműek (LGBT) közösségének. Úgy fogalmazott: „A városuk elleni szörnyű támadást átélt Orlando népe mellett vagyunk”. Majd hozzátette: ez bármelyik amerikai városban megtörténhetett volna. Hangsúlyozta: az amerikaiak egységesek, nem adják meg magukat a félelemnek, és eltökéltek abban, hogy megvédjék magukat. Megfogalmazásában a floridai merénylet valamennyi amerikai elleni támadás volt. Maga az elnök is megjegyezte, amit korábban Orlando polgármestere már megfogalmazott: a támadás az amerikai történelem legsúlyosabb tömegmészárlása volt. 

Obama kitért a fegyvervásárlás, és -tartás szigorítására és korlátozására vonatkozó javaslatára, s emlékeztetett, hogy a kongresszus mindeddig megakadályozta az általa javasolt szigorítások törvénybe foglalását. Elnöksége egyik nagy kudarcának nevezte, hogy még nem született meg ez a törvény. „El kell már döntenünk, hogy ilyen országot akarunk-e? De az is egyfajta döntés, ha aktívan nem csinálunk semmit sem” – fogalmazott Obama. Az elnök kitért arra is, hogy a Pulse nevű melegbár több volt mint egy egyszerű éjszakai szórakozóhely, szerinte jelkép volt: a meleg közösség szolidaritásának jelképe. 

A Fehér Háznál félárbocra engedték a nemzeti lobogót és a szövetségi fővárosban megerősítették a biztonságot. Washingtonban ugyanis a „meleg büszkeség” felvonulását tartják vasárnap, csakúgy, mint sok más amerikai városban. 

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint az Omar Mateenként azonosított férfi által elkövetett lövöldözés „jól szervezett” és „jól előkészített” volt, s terrorakcióként kezelik a tragédiát.

Az amerikai muszlimok is elítélték a mészárlást

Az amerikai muszlimok közösségeinek ernyőszervezete, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) élesen és határozottan elítélte helyi idő szerint vasárnap az ötven halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözést. Amerikai politikusok szintén elítélték a támadást, és részvétüket nyilvánították a halottak és sebesültek családtagjainak.

A CAIR vezetője leszögezte: az orlandói gyilkos nem képviseli a muszlim vallást, elhatárolódnak tőle. „Ez egész egyszerűen a gyűlölet bűncselekménye, a leghatározottabban elítéljük. Nem adjuk meg magunkat a gyűlöletnek és a félelemnek” – fogalmazott Awad. A CAIR floridai regionális vezetője, Rasha Mubarak, hasonló tartalmú közleményt adott ki.

Trump magát fényezte a Twitteren 

Az amerikai politikusok közül elsőként Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje reagált a történtekre: még vasárnap a kora reggeli órákban közzétette első Twitter-bejegyzését, amelyet a nap folyamán még kettő követett. „Mikor lesz ennek vége, mikor leszünk végre kemények, okosak és éberek?” – kérdezte a milliárdos üzletember. Utolsó bejegyzésében pedig azt írta: „Örömmel venném a gratulációkat, mert igazam volt a radikális iszlám terrorizmus ügyében, de nem akarok gratulációkat, én csak keménységet és éberséget akarok. Okosnak kell lennünk” – írta Trump.

Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje mikroblogjában – Barack Obama amerikai elnökhöz hasonlóan – terrorcselekménynek nevezte a mészárlást, de nem bocsátkozott kommentárokba. Azt írta: amíg a további információkra várakozik, imádkozik e „szörnyű cselekmény érintettjeiért”. 

Bernie Sanders, Hillary Clinton még mindig versenyben lévő vetélytársa a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben, ugyancsak elítélte a mészárlást.  

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, majd később egy televíziós interjúban azt mondta: „Amerika háborúban áll az iszlamista terroristákkal”. 

Joe Biden alelnök szintén részvétét nyilvánította, és szóvivője közleményben szögezte le, hogy az alelnöki hivatal is szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket.

Segítenek az emberek, ahol tudnak

Amerikát nemcsak megrázta, hanem cselekvésre is késztette a tragédia: Orlandóban hosszan kígyózó sorokban várakoznak az emberek, hogy vért adhassanak a sebesülteknek, máris több millió dollárnyi adomány gyűlt össze az áldozatok családjának megsegítésére, és nemcsak a Fehér Háznál és a Capitoliumon lobog félárbocon a nemzeti zászló, hanem vasárnap este New York város emblematikus épülete, az Empire State Building is feketébe burkolódzott, azaz egyáltalán nem volt kivilágítva.

Ez tudni eddig a gyilkosról

2007 óta a világ legnagyobb biztonsági cégének számító G4S-nél állt alkalmazásban Omar Mateen, az ötven halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözés elkövetője, és a férfi hivatalból hordott magánál fegyvert – közölte helyi idő szerint vasárnap a vállalat szóvivője. A 29 éves Mateen biztonsági őrként dolgozott, és múlt héten két fegyvert is vásárolt magának legálisan. Ezt a fegyvervásárlásokat ellenőrző országos hivatal is megerősítette. Floridában az Egyesült Államok egyik legmegengedőbb törvénye van életben: a fegyvervásárláshoz nem kell engedély, csak regisztráltatni kell az adott fegyvert. Rendőrségi források szerint a merénylőnél a mészárlás helyszínén, Orlando egyik melegbárjában egy félautomata géppisztolyt és egy kézifegyert is találtak, miután a különleges egységek tagjai agyonlőtték.

Omar Mateen afgán szülők gyermekeként New York-ban született. Apja egy korábbi afgán tisztségviselő állítása szerint többször is szerepelt egy erősen Amerika-ellenes, a tálibokkal szimpatizáló televízió beszélgetős műsorában.

Nem az iszlám, hanem homofóbia miatt ölhetett

Az elkövető apja az NBC televízióban azt nyilatkozta, hogy a fia nem volt vallásos, és cselekedetét a homofóbia motiválhatta. Elmesélt egy történetet, miszerint Omar teljesen kikelt magából, amikor egyszer az utcán meglátott egy csókolózó meleg párt.

A merénylő természetéről ellentmondásos információk láttak napvilágot. Az orlandói mecset imámja úgy nyilatkozott a szertartásokon rendszeresen a kisfiával részt vevő férfiról, hogy csendes és békés embernek tűnt, aki nem barátkozott senkivel az imákat követően. Sitora Yusufiy, Mateen volt felesége azt mondta, a férfi érzelmileg és mentálisan instabil volt, erőszakos természetű, ugyanakkor rendőr szeretett volna lenni. Az asszony a CNN amerikai hírtelevízióban úgy nyilatkozott, a négy hónapig tartó viharos házasságból családtagjai „mentették ki”. 

Ismerte az FBI

Ron Hooker, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) floridai regionális vezetője azt mondta, munkatársai 2013-ban és 2014-ben kihallgatták a férfit. Első alkalommal munkatársai jelentették be a rendőrségen, mert a munkahelyén radikálisnak ítélt kijelentéseket tett. Az FBI azonban nem talált arra utaló nyomot, hogy Mateennak kapcsolatai lettek volna dzsihadista terrorszervezetekkel. Egy évvel később arról faggatták, hogy ismerte-e Moner Mohammed Abusalhát, azt az amerikai öngyilkos merénylőt, aki 2014-ben egy robbanóanyagokkal megrakott teherautóval nekihajtott az egyik kormányzati épületnek Szíriában. Kiderült, hogy Mateen és Abusalha ugyan ismerte egymást, de csak futólag, és semmiféle kapcsolat nem volt köztük. Az FBI nem tartotta megfigyelés alatt Mateent.

Nem tudni magyar áldozatokról

Továbbra is folyik az Egyesült Államok történetének legvéresebb lövöldözésében életüket vesztettek azonosítása, azonban az eddigi információk alapján a halálos áldozatok között nincsenek magyarok – mondta helyi idő szerint vasárnap az MTI-nek Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet. A magyar diplomáciai képviselet folyamatosan kapcsolatban áll a floridai és az orlandói hatóságokkal. Ez utóbbiak azt jelezték, hogy zajlik az áldozatok azonosítása, többet nem tudnak mondani – tette hozzá.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
József42
2016. június 13. 15:07
Leírom most pedig ide, hogy mi a véleményem az Orlando-ban történt eseményről, ahol egy muzulmán szitává lőtt egy csomó homárt... Az idióta ballibák, most ugyanezt próbálják tenni, mint szilveszterkor Kölnben történtek után: megpróbálják az ügyet az egyik számukra kedves agendába beleilleszteni. Akkor a szokásos „patriarchális disznó férfiak vs. gyenge nők” genderharcos narratívát próbálták tolni, holott mindenki tudta, hogy nem az a dolog tanulsága, hanem az, hogy ezek a füstösök barbár vademberek, nem tartoznak ide, és menjenek vissza faszomisztánba. Mostanában bármely terrorcselekménynél az volt a recept, hogy kreáltak valami ál-feszültséglevezető módit, "vonuljunk fel a szeretetért, a gyűlölet ellen" és hasonlók, csak nehogy meg kelljen kérdőjelezni a muzulmánsimogató, bevándorlópárti politikát. A mostani Orlando-i ügyet is fel akarják húzni egy „patriarchális homofób disznó férfiak vs. szegény buzik” vonalra, holott ebben a sztoriban sem a buzik a lényeg, hanem hogy kokeróéknál ez az ügyek „bevett” kezelési módozata: lefejezés, robbantás, legéppuskázás. Ehhez a radikális iszlám esetén nem is kell buzinak lenned, elég ha csak valamiért nem tetszik nekik a pofád. Azt, hogy épp buzikat lőttek le, az semmivel sem befolyásolja ezt az alaptanulságát. A holland Pim Fortuyn példáját követve a nyugati világban egyre több buzi fogja belátni, hogy jobb lesz, ha elengedik a kultúrmarxisták kezét, ugyanis az a nyakukra importálja az őket megölni szándékozó kokerókat. Mert a fehér keresztény konzervatívok ugyan nem akarnak buziházasságot, de fel se robbantgatják őket… Ugyanígy: egyre több diaszpóra zsidó (olyan régi vágású libsik, mint Konrád György vagy Kertész Imre) látja be, hogy a kokerók nyugatra eresztése jobban veszélyezteti őket, mint a klasszikus nyugati antiszemiták. Franciaországban a zsinagógákat nem Le Pen hívei gyújtják fel, hanem az arabok... A forradalom felfalja gyermekeit, látszik, hogy megy a feszengés, amikor a ballibek szent tehenei közül az egyik bántja a másikat, és nem lehet ráhúzni egyik bevett narratívára sem. Ilyen az amikor a védett növényt a védett állat eszi meg.
bunko_jobbos
2016. június 13. 12:40
Akkor még meg kell ölniük pár embert, hogy elérjék a magyarországi (!) abortuszok napi számát, ami 89.
Vezetéknév Utónév
2016. június 13. 12:14
Az amerikai fegyvertartási szabályozás megértett a revízióra.
Viator
2016. június 13. 12:05
A saria halállal bünteti a fartúrást. Kínos mi, Barack HUSSEIN Obama? Ráadásul regisztrált demokrata szavazó mészárolta le a buzikat, aki hűséget esküdött az ISIS-nek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!