A szakadárok fokozták támadásaikat Kelet-Ukrajnában

2016. április 10. 14:37

Több mint kilencvenszer nyitottak tüzet szombaton az ukrán katonák állásaira a kelet-ukrajnai szakadárok. Az ukránok szerint a szakadárok aknavetőt is bevetettek, amit tilt a minszki egyezmény. A szakadárok az EBESZ megfigyelőit is lőtték, és akadályozták a továbbhaladásban.

2016. április 10. 14:37

Fokozták támadásaikat a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok, az elmúlt napban 91-szer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira, ami rekordnak számít az utóbbi időben – jelentette vasárnap a kijevi hadműveleti parancsnokság. A tüzérségi csapásoknak polgári áldozatai is voltak.

A parancsnokság sajtószolgálatának közleménye szerint a legsúlyosabb helyzet a Donyeck melletti Avgyijivkánál alakult ki, az ottani állások ellen a támadók egyéb tüzérségi fegyverek mellett a minszki egyezmény által tiltott 120 milliméter kaliberű aknavetőt is bevetettek. A települést már napok óta folyamatosan lövik a szakadár erők. 

Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt napban hat katona sebesült meg. A donyecki rendőrség jelentése szerint Donyeck mellett két településre, Avgyijivkára és Marjinkára mértek tüzérségi csapást. Utóbbi településen megsebesült egy hatvan éves helyi férfi. Avgyijivkában családi házba csapódott egy lövedék, az előzetes értesülések szerint senki sem sérült meg. 

Kijevi források szerint csak a hét második felében egy katona esett el és legalább 22-en sebesültek meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében. Pénteken egy 71 éves idős nő vesztette életét Avgyijivkában a szakadárok tüzérségi támadásai következtében. 

Lövik a nemzetközi megfigyelőket is

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai küldöttsége a hétvégén közölte, hogy megfigyelőire tüzérségi és kézi fegyverekkel rálőttek a Donyecktől mintegy 65 kilométerre északra, közvetlenül a frontvonalon, a szakadár ellenőrzésű Horlivka városának közelében fekvő Zajceve falu ellenőrzésekor. A megfigyelők közül senki sem sérült meg. A héten már másodjára érte támadás a nemzetközi megfigyelőket. Csütörtökön a szakadár kézen lévő, Donyeck megyei Sznyizsne településnél szétlőtték egy autójukat, majd a luhanszki szakadárok fegyvert fogva a misszió tagjaira megakadályozták a továbbhaladásukat. Alexander Hug, az EBESZ-misszió helyettes vezetője megengedhetetlennek nevezte az efféle támadásokat. 

Eduard Baszurin, az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztériumának” helyettes parancsnoka vasárnap újságírók előtt kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők 122 milliméteres tüzérségi fegyverekkel nyitottak tüzet a Donyeck és Horlivka közötti útra Jaszinuvata település közelében. Áldozatokról nem számolt be, annyit tett hozzá, hogy az utóbbi időben „gyakoriakká” váltak a nehézfegyverekkel végrehajtott támadások a jaszinuvatai ellenőrző pont ellen.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2016. április 11. 05:06
egyszer és mindenkorra vegyétek már tudomásul szaftzabáló barmok,hogy nem azonos tankokkal lerohanni három nap alatt fél európát..DDDD azt utána meg is kell tartani gyarmati sorban, dollár és eurótrilliókat költeni az okkupációs rezsimek fenntartására. Honnét veszi majd erre a pénzt a ti törpegén, genetikai roncs putyinotok??????
Akitlosz
2016. április 10. 22:07
Helyes. A puccsistákat le kell verni.
csuka
2016. április 10. 17:57
Tegnap reggeltől ma reggelig 360 tüzérségi támadás érte a Donyecki Népköztársaság területét Kijev csapatai részéről!-számolt be ma délelőtt az utóbbi 24 óra eseményeiről Eduard Baszurin, a DNR Honvédelmi Minisztériuma szóvivője. A támadó tüzérségi eszközök arzenálja a 82 milliméteres aknavetőktől kezdve a rakétagránátokon és tanklövegeken keresztül a 152 milliméteres tarackokig terjedt.
kamasuka
2016. április 10. 15:37
"Nincs olyan, hogy szakadarok, Oroszorszag van. Oroszorszag fokozta a tamdasait. Fogalmazzunk erthetoen es vilagosan." Hülye vagy, mint a segg, mint mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!