Székely szabadság napja: vessen véget Bukarest a magyarellenes kurzusnak!

2016. március 10. 18:40

Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta Tőkés László Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján. A politikus felszólította Bukarestet, hogy szüntesse be a „magyarellenes kurzust”. A demonstráción felszólaltak baszk és katalán politikusok is, akik szerint Klaus Iohannis szász származású román államfő megértőbb lehetne a magyar törekvésekkel szemben. A tömeg több magyar párt szónokát is kifütyülte.

2016. március 10. 18:40

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén. 

„Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – fogalmazott az EMNT elnöke.

Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.

Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak” beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.

A határokat védelmező nép kér autonómiát

Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata.

„A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen” – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.

Katalán és baszk támogatás 

Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. 

Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket. 

José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre. 

A magyar pártok képviselőit füttyszóval fogadták

Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői bejelentésük szerint csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt. 

Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: „ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve”.

Volt, akit megtapsoltak

Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik „Bukarest feneketlen zsákjába” az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük. 

„Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől” – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit. 

Átadták a Gábor Áron-díjat

A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon.

A tömeg tömött sorokban távozott a székely vértanúk emlékművétől a város főtere felé, hogy átadja a tüntetés petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2016. március 11. 08:28
De íziben... !
Szívemből magyar
2016. március 10. 23:34
Bár a felvidéki magyarokban volna ennyi küzdőszellem és öntudatosság, mint a székelyekben..
pacal68
2016. március 10. 23:02
még szép hogy aggódik a kormány. A soviniszta román állam hadat visel saját kisebbsége ellen, folyamatosan jogokat sért, megaláz erdélyi és anyaországi vezető politikusokat. Teszi mindezt a szent és mindenható unió tagjaként, nagyhatalmi hátszéllel
Kanóc
2016. március 10. 21:19
A szerbekkel még csak-csak, de a románokkal nem lesz könnyű, ha majd onnan tódul a sok csillagász meg genetikus. Kemény lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!