Második fokozatra emelték a szlovák terrorfenyegetettség szintjét

2016. március 23. 09:47

Szlovákiában is a második fokozatra emelték a terrorfenyegetettség szintjét – írja a Sita szlovák hírügynökség. Az ország történetében most először emelték a terrorveszélyt ilyen fokozatra.

2016. március 23. 09:47

Megemelte a terrorfenyegetettség szintjét Szlovákiában szerdán Robert Kalinák belügyminiszter – közölte a Sita szlovák hírügynökség a szaktárcára hivatkozva. Az ország történetében most először emelték meg a terrorveszély vélelmezett szintjét a második fokozatra. Eddig az első fokozat volt érvényben. A második fokozat a gyakorlatban azt az állapotot jelzi, hogy az országban a terrorcselekmény elkövetésének veszélye kevéssé valószínű, de nem lehet kizárni.

A készültség megemeléséről a keddi brüsszeli merényletek miatt döntött a szlovák belügyminisztérium az ország hírszerzői szolgálatait koordináló biztonsági tanácsának, illetve más biztonsági és védelmi szerveinek helyzetértékelése alapján.

Nincsenek szlovák áldozatok

A szlovák belügyminisztérium már kedden rendkívüli biztonsági intézkedések – leginkább megerősített rendőri jelenlét – bevezetésével reagált a brüsszeli robbantásokra, később pedig összehívták a kormány nemzetbiztonsági tanácsát is. Ez utóbbi ülése után Robert Fico ügyvezető kormányfő jelezte: mérlegelni fogják a terrorfenyegetettség szintjének megemelését, s arról az illetékes biztonsági szakértői testületek helyzetértékelése után hoznak döntést.

A keddi brüsszeli merényleteknek hivatalos szlovák források szerint nincsenek szlovákiai halálos áldozatai vagy sebesültjei.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2016. március 24. 09:39
trendi lett a biztonságiaknak a veszélyeztetettség, abból is hasznot lehet húzni ... - pedig már a "Parti a Keleti pályaudvaron" elött is cselekedhettek volna ...
még fokozza
2016. március 23. 13:46
És még fokozzák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!