Hétfőn tárgyalóasztalhoz ül az MKP és a Most-Híd küldöttsége

2016. március 10. 17:39

Hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek az MKP és a Most-Híd küldöttei a felvidéki magyarság politikai jövőjéről való egyeztetés végett. A tervek szerint szóba kerülnek majd a pozsonyi parlamentbe bejutott szlovák nacionalista pártok, és hogy a Híd-Most beszállna-e a kormánykoalícióba. Mint Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke megjegyezte: eddig beszélő viszony sem volt a két párt között.

2016. március 10. 17:39

Hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek Pozsonyban a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak a küldöttei, hogy a parlamenti választások után a szlovákiai magyar politika jövőjéről egyeztessenek – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának (OT) elnöke.

A találkozóra a Most-Híd meghívása alapján a szlovák-magyar vegyes párt pozsonyi központjában kezdődik hétfő délelőtt. 

Szigeti László elmondta: az MKP vezetése csütörtökön adott választ a Most-Híd meghívására és jelezte, hogy a találkozón egy, a párt elnöksége által kinevezett négytagú tárgyaló delegáció vesz részt: Bárdos Gyula, Menyhárt József, Samu István és Szigeti László.

Az OT elnöke szerint az egyeztetés középpontjában a szlovákiai magyar politizálás jövője áll majd. Ezen belül a múlt hétvégi parlamenti választások eredményeinek tükrében a magyar parlamenti képviselet erősítésének jövőbeli lehetőségei kapnak hangsúlyos szerepet. Terítékre kerül majd az is, hogy a hétvégi voksolás eredményeként olyan pártok is bekerültek a törvényhozásba, amelyek a múltban idegengyűlölő és nacionalista megnyilvánulásokat tettek, ami a helyi magyar közösség jogállásának és helyzetének romlását vetíti elő – tette hozzá.

Nem voltak beszélő viszonyban

„Szeretnénk beszélni arról is, hogy a Most-Híd miképpen látja a kormányalakítási tárgyalásokat, milyen kormánykoalíció tagjává szeretne válni, hogyan látják a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) való lehetséges kormánytagságot” – világított rá Szigeti László.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy az MKP küldöttsége milyen mértékű felhatalmazást kapott a párt elnökségétől, Szigeti azt mondta: a hétfői találkozó a párbeszéd kezdetét jelenti. „Köztudott, hogy eddig a két párt gyakorlatilag beszélő viszonyban sem volt (...) az a lényeg, hogy elinduljon egy bizalmi kommunikáció, és azt a későbbiekben folytatni lehessen” – fogalmazott Szigeti, hozzátéve: konkrét eredményekre a későbbiekben lehet számítani.

Berényi már lemondott

A szombati szlovákiai parlamenti választáson a magyar szavazatokért küzdő két párt közül csak egy, a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyes párt jutott be a parlamentbe, a voksok 6,5 százalékát megszerezve, ami 11 képviselői helyet biztosít számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A választáson az MKP a voksok 4,04 százalékát kapta meg, és így a 2012-es előre hozott parlamenti választásokhoz hasonlóan ezúttal sem lépte át a parlamentbe kerülés 5 százalékos bejutási küszöbét.

Hétfőn az MKP elnökségének ülésén Berényi József elnök a választások eredményeire hivatkozva bejelentette lemondását, amit a testület tudomásul vett. A felvidéki magyar párt június 11-re tűzte ki tisztújító közgyűlésének időpontját.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2016. március 10. 19:41
Most már minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!