Bejelentette visszavonulását Mihály román király

2016. március 03. 13:41

Visszavonul a közéletből I. Mihály román király a Főtér szerint. Az egykori uralkodó lányára, Margitra bízza a közéleti teendőket. A 94 éves Mihály súlyos beteg, a Koronatanács szóvivője ezzel indokolta a bejelentést.

2016. március 03. 13:41

Visszavonul a közéletből I. Mihály, Románia volt királya – írja a Főtér. A román közéletben a királyi ház eddig is inkább felszínesen, protokolláris szinten vett részt. Mihály a közéleti teendőit a trónörökösre, idősebb lányára, Margit hercegnőre bízta – jelentette be ma a Koronatanács szóvivője.

Mihály nemrég komoly műtéten esett át, és olyan orvosi beavatkozásoknak vetik jelenleg is alá, amelyek megakadályozzák, hogy nyilvánosság előtt szerepeljen. A szóvivő szerint a volt király krónikus leukémiában és áttéteket képző bőrrákban szenved.

A király üzenetében az áll, az utóbbi hetekben hozták tudomására a súlyos orvosi diagnózist, amikor 150 éves lett a dinasztia és a modern román állam. Meg van győződve róla, hogy Margit hercegnő megtalálja a bölcsességet és az erőt, hogy képviselje őt, és hogy ellássa nyilvános feladatait. Ebben a Koronatanács segíti a trónörököst.

Megpuccsolta Antonescu tábornokot

I. Mihály október 25-én töltötte a 94. évét. Szinaján született  II. Károly román király és Ilona görög és dán királyi hercegnő fiaként. 18 évesen koronázták királlyá, bár hatalma csak névleges volt, az országot a nácikkal szövetséges Ion Antonescu marsall irányította. Őt a király a mellőzött politikai pártok vezetőivel együtt 1944. augusztus 23-án megpuccsolta, és kiugrott a háborúból. 

Bár Mihály egyezséget kötött a szövetséges hatalmakkal, ez nem gátolta meg a szovjet hadsereget, hogy lerohanja és tényleges irányítása alá vegye az országot. Szovjet nyomásra a király '45 márciusában engedélyezte a Román Kommunista Pártnak, hogy kormányt alakítson, de fél évig nem írta alá a parlamenti határozatokat, hogy ellehetetlenítse a kommunista kormányzást. 1947. december 30-án fosztották meg a tróntól, tulajdonképpen lemondásra és az ország elhagyására kényszerítették. Emigrációban nősült meg, öt lánya született.

Gyenge román monarchizmus

1989 után a volt király rendkívül népszerű volt, de a román monarchista mozgalom politikailag jelentéktelen méretű maradt. Ugyanakkor az összes román demokrata államfő fontosnak tartotta, hogy jó viszonyt ápoljon a volt királlyal, kivéve Traian Băsescut, akinek ez nem sikerült a második mandátuma során. Klaus Johannisnak viszont megválasztása után az első útja a volt király bukaresti rezidenciájába vezetett - olvasható a Főtéren.

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. december 27. 19:09
Simán lehet ötvözni a királyság és a köztársaság jellemzőit. Úgy kell választani a királyt magyar módra, s akkor nem örökletes, de mégis van király. Mi értelme van a köztársaságnak, ha így is, úgy is tilos választani az államfőt mint Magyarországon?
bunko_jobbos
2016. március 07. 02:24
Egy fantasztikusan nagy államférfi, Horhyval ellentétben. Ő meg tudta csinálni, amire a nemzetének szüksége volt. Persze szőröstalpú, azaz nem szeretem, de ez nem változtat a véleményemen. http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2015/10/17/horthy_miklos_mint_orszagvezeto
Akitlosz
2016. március 06. 21:28
Milyen román király? Romániában nem Johannis az elnök és nincsen román király?
Akitlosz
2016. március 06. 21:28
"18 évesen koronázták királlyá, bár hatalma csak névleges volt," Melyik király hatalma nem csak névleges Európában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!