Bakondi: 80 milliárd forintot költött Magyarország a migrációs válság kezelésére

2016. március 11. 16:10

Bakondi György szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a migránsok, az embercsempészek új útvonalakat keresnek, Albánia, illetve Bulgária és Románia felé. Kérdésre válaszolva belbiztonsági főtanácsadó elmondta: tavaly 80 milliárd forintot költött a magyar állam a migránsválság kezelésére.

2016. március 11. 16:10

Az elmúlt évben 80 milliárd forintot költött a magyar állam a migránsválság kezelésére – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kérdésre válaszolva pénteken sajtótájékoztatón Budapesten. Bakondi György kiemelte, a nyugat-balkáni útvonal lezárása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat-balkáni útvonal államaiban – tette hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy Görögországban 36 ezer illegális bevándorló tartózkodik és naponta 2-3 ezer érkezik a görög szigetekre Törökországból. Az idomeni görög-macedón áteresztési pontnál mintegy 15 ezer ember halmozódott fel. Macedóniában 1500, Szerbiában 2 ezer, Horvátországban pedig 500 migráns tartózkodik, akiknek egyelőre bizonytalan a sorsuk – tette hozzá.

Ugyanakkor Törökországban 2,7 millió szír él, 600 ezerrel lettek többen január óta, és jelentős számú szíriai és iraki menekült húzódott meg a szíriai kurd területeken is – sorolta Bakondi György. Eközben a török migrációért felelős miniszter legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem fogadják vissza azokat, akik elérik a görög szigeteket – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy az osztrák, a cseh és a lengyel rendőrök mellett március közepétől magyar rendőrök is segítik a macedón-görög határon a macedón rendfenntartók munkáját. Fennáll a lehetősége annak, hogy a migránsok, az embercsempészek új útvonalakat keresnek, Albánia, illetve Bulgária és Románia felé – mondta. Magyarországon 2220 migráns tartózkodik közösségi szállásokon, őrzött szállásokon és idegenrendészeti őrizetben. Januártól márciusig ismét sok volt az illegális határátlépés, az elmúlt két napban azonban már csak 20-20 határsértőt vettek őrizetbe a hatóságok – ismertette Bakondi György.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ald0 Raine hadnagy
2016. augusztus 26. 02:06
"Bakondi: 80 milliárd forintot költött Magyarország a migrációs válság kezelésére" Az szép. Már csak azt kéne elmondania ennek a fogyatékosnak hogy mi az anyjukra költötték. Mert semmi kezelnivaló migrációs valsághelyzet nincs.
tabakur
2016. május 21. 00:58
80 milliárd! Jó lenne tudni ebből mennyit loptak az urak,mennyi volt ebből tök fölösleges költés,mennyi ment az aljas hangulatkeltésre? A csoda kerítést meg minek építettük ha ilyen könnyen átjárnak rajta?
küllő
2016. május 07. 16:10
Ennyire tehetségtelen, alkalmatlan kormánya még nem volt az országnak. Ellenzékben elhitették, hogy készenlétben állnak a zsenik a tudatlan posztkomcsik helyett. Lebénították a kormányokat a lekicsinylő, becsmérlő és nagyképű szövegeikkel. Aztán kiderült, hogy a zsenik nem tudnak számolni, fogalmuk sincs, hogyan kell egy országot vezetni. Csak lopni tudnak és hazudni, rombolni és pusztítani, közben a saját zsebeiket megtömni. Lejáratnak bennünket, szégyen magyarnak lenni, lassan közmegvetés tárgyai leszünk miattuk. Ilyen gyalázatos híre még soha nem volt a magyaroknak, mert ezzel a sötét társasággal azonosítanak bennünket
metálgitár
2016. április 20. 09:43
Nem? Akkor mi volt az a kődobálás tavaly Röszkénél? Vagy a mostani határsértések, százas nagyságrendben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!