Az MKP lefújta találkozóját a Most-Híddal, amiért az összefogna az SNS-sel

2016. március 14. 12:05

Nem jött létre hétfőn az a találkozó amelyen a Magyar Közösség Pártjának és a Most-Híd vegyes pártnak a küldöttei tárgyaltak volna a szlovákiai magyar politika jövőjéről.

2016. március 14. 12:05

A találkozót a parlamentből ismét kimaradó MKP mondta le azért, mert a hétvégén a Most-Híd úgy döntött, hogy a Szlovák Nemzeti Párttal is hajlandó tárgyalni a kormányalakítási egyeztetések során. A távolmaradást a találkozóról Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke és a felvidéki magyar párt által az egyeztetésre delegált küldöttség másik három tagja jelentette be hétfő délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

Az MKP számára elfogadhatatlan az együttműködés az SNS-sel, de mivel a közös magyar érdekképviselet létrejöttét továbbra is fontosnak tartja, azt javasolja, hogy legyen egyeztetés, de csak az új szlovák kormány létrejötte után, közölték.

Az Új Szó pozsonyi napilap cikkében szó esik arról is, hogy Szilágyi kizárta az MKP és a Most-Híd egyesülését, ám szerinte szó lehet arról, hogy az MKP befogadjon olyan Híd-tagokat, akikkel az SNS-való esetleges összeborulás miatt kilépnének a pártból.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2016. március 16. 11:35
Nem csodálom. Bugár s.gget csinált a szájából.
KEde
2016. március 15. 20:50
Ha Béláék valakivel (mindegy kivel) kormányt alakítanak végük van. Tudják ezt az MKP- sok is. Ha Béláék senkivel sem alakítanak kormányt végük van. Tudják ezt az MKP- sok is. Nos, jelenleg ez a helyzet.
mawseed
2016. március 15. 10:41
De szép.Már a külhoni magyarok is ássák az orbáni árkot. Fasza.
h.kovacs
2016. március 15. 10:41
orbán terve működik sikeresen osztja meg a külhoni magyarokat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!