Magyarország kész megadni minden segítséget a macedón határ megvédéséhez

2016. február 25. 17:04

Magyarország kész megadni minden segítséget Macedóniának a határának megvédéséhez – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a visegrádi országok álláspontja szerint az EU-nak szorosabbra kell vonnia az együttműködést Macedóniával.

2016. február 25. 17:04

A visegrádi országok (V4) azt javasolják, hogy az EU vonja szorosabbra együttműködését Macedóniával – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután macedón kollégájával egyeztetett. A tárcavezető kiemelte: Magyarország szolidáris Európával és azokkal az országokkal, amelyek a legnagyobb terhet viselik a migrációs válságban, és segít Macedóniának, ahogyan eddig is tette.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja Macedónia euroatlanti integrációját, álláspontja szerint az országot már rég meg kellett volna hívni a NATO-ba, és már legalább hat éve meg kellett volna kezdeni vele az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat. Macedónia már megtette a szükséges lépéseket ehhez  mondta, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben az Európai Bizottság hat egymást követő alkalommal javasolta a csatlakozási tárgyalások megindítását, ez még mindig nem történt meg. 

Szijjártó szerint minél nagyobb az integráció, annál erősebb

A külügyminiszter szerint most, amikor baj van, látszik, hogy az integrációt halogató lépéseknek milyen káros hatásai vannak. A jelenlegi bevándorlási válság egyelőre megoldhatatlan feladat elé állította az EU-t, és hogy az unió ne legyen védtelen, most egy olyan ország segítségére számítanak, amelynek a csatlakozási tárgyalásait még meg sem kezdték  mondta. Véleménye szerint az olyan komoly válságoknak, mint a mostani, azzal a kijózanító felismeréssel is kell járniuk, hogy minél nagyobb egy integráció, annál erősebb. Szijjártó Péter azt mondta: nagyra becsülik Macedónia erőfeszítéseit a bevándorlási nyomás csökkentésére, és képmutató az a magatartás, amely úgy állítja be a helyzetet, mintha a macedón rendőrség megtámadta volna az ártatlan menekülteket.

A tárcavezető a Macedóniának nyújtott segítségről szólva közölte: egy listát kapott macedón kollégájától a kéréseikről, és Magyarország kész megadni minden segítséget a határ megvédéséhez. A listán szerepelnek műszaki eszközök, így például kerítésanyag, és kértek élőerőt is. A magyar rendőrök ott voltak Macedóniában korábban is, és márciusban visszatérnek, számuk az elszállásolási lehetőségektől függ  tette hozzá.

A magyar-macedón kapcsolatokról Szijjártó Péter azt mondta: a gazdasági együttműködés tavaly jól alakult, 16 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom november végéig. A magyar vállalatok stratégiai piacként tekintenek Macedóniára, és az ország energiarendszerének modernizálásában is szerepet kaphatnak. Megjegyezte: Magyarország elvállalja a NATO-összekötő szerepet Szkopjéban, hogy segítse Macedónia NATO-integrációját, 

Macedón külügyminiszter: A NATO és az EU évek óta halogatja a felvételt 

Nikola Poposzki macedón külügyminiszter közölte: nem szeretnék, ha a migrációs válságot bármely más ország kárára rendeznék, de az nem elfogadható, hogy olyan ország viselje a legnagyobb terhet, amely nem is tagja az Európai Uniónak. Üdvözölte Magyarországnak országa euroatlanti integrációjához nyújtott támogatását, egyúttal közölte: Macedónia teljesítette a szükséges feltételeket, de a NATO és az EU évek óta halogatja a felvételét.

Kérdésre Nikola Poposzki a határátlépésekkel kapcsolatban elmondta: az EU meghatározása szerint a szírek, irakiak és afgánok jogosultak a menekültstátusra. Korábban az afgánok egyre inkább illegális módon léptek be az országba, ezért leállították a beléptetésüket, de ezt csak ideiglenesen tették meg  magyarázta. Véleménye szerint külön kell választani azokat, akik tudják igazolni, hogy háború sújtotta országból jöttek a gazdasági bevándorlóktól. Azt is sürgette, hogy Görögország is tartsa be a nemzetközi előírásokat. A macedón külügyminiszter megjegyezte: arról is tárgyaltak magyar partnerével, hogy újraindítanák a közvetlen légi járatot Budapest és Szkopje között.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2016. március 17. 18:57
mi megadunk minden segítséget, a nyugatiak meg minket támogatnak ebben: Should we have a refendum too? "Do you agree that Finland & others pay Hungary €22bn in structural funds & €3.45bn for rural development?" https://twitter.com/pasiraj kezdődik. én megmondtam.
trespass
2016. március 08. 11:16
A macedónok helyében nagyon résen lennék! Ha ezek megvédenek valamit...
liberálzöld.
2016. február 26. 11:42
Óriásplakátot szállítunk minden mennyiségben. Magyarul!
Lotti
2016. február 26. 11:42
Nagyon érdekes kérdések merülnek fel. A kis szegény Macedónia a világpolitika fókuszába került. A mi szerepünk ez ügyben világos és konzekvens. De mit ígérhettek nekik a németek akik úgy fordítanának hátat a Willkommenskulturnak, hogy azért nem kívánják beismerni a totális csődöt? Valószinűleg a macedónoknak is titokban fizetnek. És mit az osztrákok akik a német bezárkózás után célországgá lépnek elő, amit persze, függetlenül kancellárjuk fél évvel ezelőtti pökhendi nyilatkozataitól szívesen elkerülnének? A macedónokat ösztönözheti, hogy "régi barátjuknak", Görögországnak nehézségeket okozhatnak. Ugyanakkor a görögök nyilván blokkolhatják viszonzásul az uniós csatlakozást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!