Belső viták vannak az osztrák szociáldemokratáknál

2016. január 21. 18:31

A menedékkérők befogadásának korlátozásáról szóló kormánydöntés belső vitákat gerjesztett az Osztrák Szociáldemokrata Párton (SPÖ) belül. A párt bécsi tagozata szerint ez csak látszatintézkedés és az emberi jogoknak nincs határa. Az osztrák belügyminiszter szerint a határtalan befogadási kultúra helyett az „értelem” politikáját kell folytatni.

2016. január 21. 18:31

Komoly belső vitákat gerjesztett az Osztrák Szociáldemokrata Párton (SPÖ) belül a kormány szerdai döntése a menedékkérők befogadásának korlátozásáról – számolt be róla a Die Presse című osztrák lap csütörtökön. 

A párt bécsi tagszervezetének néhány képviselője tiltakozik a döntés ellen. A város szociális tanácsosa, Sonja Wehsely az újságnak kifejtette: úgy véli, hogy látszatintézkedésről van szó, szerinte ugyanis a lakosság és a menekültek helyzetének javítását kellene figyelembe venni. Az integrációért felelős városi tanácsos, Sandra Frauenberger szerint az emberi jogok nem ismernek felső határt. Frauenberger továbbá a döntés gyakorlati megvalósításának részleteit hiányolja. 

A párt bécsi szárnya így a regnáló polgármestert, Michael Häuplt is bírálta. Häupl a döntést követően kijelentette: a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem lennének menekültek, mint ahogyan nem lenne háború sem. 

Ennek ellenére Georg Niedermühlbichler, a párt bécsi főtitkára cáfolta, hogy heves vita lenne a pártban, és az SPÖ érdemeként emelte ki, hogy a döntés jogszerűségének vizsgálata megtörténik, hiszen az Osztrák Néppárt (ÖVP) által szorgalmazott felső korlát bevezetését a párt nem támogatja. A jogi szakértői elemzés márciusra készülhet el. A szociáldemokraták tiroli képviselte szerint szükség van a „népszerűtlen” intézkedésre, így Európa számára jelzésértékű lesz az intézkedés. 

A többi tagszervezet örül a szabályozásnak

A burgenlandi és az alsó-ausztriai szociáldemokrata tagszervezet, valamint a karintiai, szintén szociáldemokrata tartományi vezetés azonban üdvözölte a döntést, ahogyan fogalmaztak: „Ausztria tehermentesítését”. A szakszervezeti képviselők szerint a munkaerőpiaci helyzet tekintetében Ausztria fellélegezhet.

Általánosságban kevesebb menekült befogadására törekszünk, de akár a 37 501-ik bevándorló is beutazhat az országba vagy esetleg menedékkérelmet is benyújthat – hangoztatta csütörtökön a nemrég kinevezett osztrák védelmi miniszter, Hans Peter Doskozil az Ö1 közszolgálati rádióban. Peter McDonald, az Osztrák Néppárt főtitkára viszont arra figyelmeztette a tárcavezetőt, hogy kijelentésével ne bizonytalanítsa el a lakosságot, amely egyértelmű és világos választ vár a helyzet kezelésére.

Osztrák belügyminiszter: Az értelem politikáját kell folytatni

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a határtalan befogadási kultúra helyett az „értelem” politikáját kell folytatni. A politikus szerint a felső határ betartására vagy a svéd mintát alkalmazzák majd, miszerint a menekültkérelmeket ugyan befogadják, de egy időn át nem dolgozzák fel, így a lehetséges családegyesítést hosszú ideig „megakadályozzák”. A másik lehetőség szerint Ausztria már a határon elutasítaná a menedékkérelmeket és biztonságos szomszédos országokba küldené vissza az embereket. 

A kancellár reagálva a tárcavezető kijelentésére elmondta: a jogi jóváhagyás mutathatja meg, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha túllépik a meghatározott menekültszámot.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2016. január 24. 01:04
ha sétálgatsz Bécsben a külvárosban, igazolja a tiroliakat.
West Ham United
2016. január 22. 08:16
A baloldali pártok is érzékelik a közhangulatot Európa szerte migránsügyben, csak csapdában vannak mert a szavazóik jelentős része bevándorló. Bécsben is csak azért tudtak nyerni a szocdemek, mert a város fele bevándorló gyökerű. Remélhetőleg ez a krízis örökre ledarálja az őslakos szavazókat a baloldali-libsi pártokról.
Héja
2016. január 22. 08:16
Az osztrák szocik idiotizmusának nincs határa.
Megtalálta
2016. január 22. 07:46
"A párt bécsi tagozata szerint ez csak látszatintézkedés és az emberi jogoknak nincs határa." Tévednek. A hülyeség az, aminek nincs határa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!