NATO 2.0-át hozna létre a demokrata jelölt-aspiráns Bernie Sanders

2015. november 20. 07:57

Bernie Sanders vermonti szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns a 21. század biztonsági kihívásaival úgy szállna szembe, hogy létrehozna egy új nemzetközi szervezetet. A NATO 2.0-ban azonban szemben a jelenlegi NATO-val szerinte be kellene vonni Oroszországot és az arab országokat is.

2015. november 20. 07:57

Egy új, Oroszországot és az Arab Liga tagállamait is magában foglaló nemzetközi szervezet létrehozását javasolta a globális szélsőségesség elleni harc összefogására csütörtökön Washingtonban Bernie Sanders vermonti szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns. 

„Egy olyan új szervezetet kell létrehoznunk, mint a NATO, hogy szembeszálljunk a 21. század biztonsági kihívásaival. Egy olyan szervezetet, amely az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a felemelkedő erőszakos szélsőségesség legyőzése érdekében, és fontos, hogy kezelje a könyörtelen cselekmények kiváltó okait” – mondta az önmagát demokratikus szocialistaként jellemző politikus a Georgetowni Egyetemen. „Együtt kell működnünk a NATO-partnereinkkel, dolgoznunk kell azon, hogy a koalíciót kiterjesszük Oroszországra és együtt kell működnünk az Arab Liga tagállamaival” – tette hozzá.

A NATO még a szovjetek ellen alakult

Symone Sanders, az elnökjelölt-aspiráns sajtótitkára a The Daily Beast online magazinnak nyilatkozva megerősítette: a szenátor egy olyan „NATO 2.0” szervezet létrehozását szorgalmazza, amelybe bevonnák Oroszországot és az Arab Ligát is.

Az Egyesült Államok szövetségeseivel 1949-ben a Szovjetunió regionális hegemóniatörekvéseinek feltartóztatására alapította meg a NATO-t. Moszkva erre az azóta megszűnt Varsói Szerződés létrehozásával reagált és a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta erősen ellenzi a NATO keleti bővítését.

Sanders egyébként beszédében a NATO-t – helytelenül – nem Észak-atlanti, hanem Észak-amerikai Szerződés Szervezeteként emlegette.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amayyudan2
2015. november 20. 11:58
Szép fajtajelleges képe van a bácsinak, valószínűleg Benjamin Netanjahu amerikai szinkronhangját hallottuk. Valaki szólhatna neki, hogy ilyen, arabokat és oroszokat is magába foglaló szervezet már van, ENSZ-nek hívják, az oroszokat és az USA-t és 2 másik NATO-tagországot tartalmazó belső klubját meg Biztonsági Tanácsnak. Elárulnám még továbbá, hogy az USA is ott volt a létrehozók között mindenféle "soha többé világháborút" meg "nemzetközi biztonság és béke garantálása" lózungokkal, amiket aztán pl. az ún. "Izrael" "létrehozásával" meg hasonlókkal szart telibe, és azóta is magasról tesz rájuk erőszakos cselekmények elítélésének megvétózásával.
derakin
2015. november 20. 09:51
Az araboknak fel kell nőni a demokrácia szintjére... Ettől még IRÁN is messze van.
packó_
2015. november 20. 09:48
Pedig igaza van az illetőnek.
derakin
2015. november 20. 09:28
Kellene egy új szövetség, de azt kizarólag az EU/Oroszország/Kína és környéki államokból állítanám össze. Valami NONATO vahs ENOUGHUSAIZRAEL néven futna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!