Iránban zuhanhatott le négy orosz rakéta

2015. október 08. 21:47

A Pentagonra hivatkozva több amerikai sajtóorgánum arról számolt be, hogy Iránban zuhant le négy, Szíriára kilőtt orosz szárnyas rakéta. Később Irán és Oroszország is cáfolta a hírt.

2015. október 08. 21:47

Iránban zuhant le négy, Szíriára kilőtt orosz szárnyas rakéta – közölték csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó tisztségviselői. Az elsőként a CNN hírtelevízió által közölt és más sajtóorgánumok által később saját forrásokból alátámasztott washingtoni kiszivárogtatást az amerikai külügyminisztérium szóvivője hivatalosan nem tudta megerősíteni, Teherán pedig nem kívánta kommentálni. Iránból károkat, veszteségeket nem jelentettek. Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének csütörtöki cáfolata szerint valamennyi Szíriára kilőtt rakéta elérte célját.

A szóban forgó manőverező repülőgépeket szerdán indították el szíriai célpontok felé a Kaszpi-tengerről az orosz haditengerészet hajóiról, amerikai források szerint Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben álló fegyveresek ellen. Az orosz kormány szerdán közölte, hogy 26 szárnyas rakétát lőttek ki, amelyek az észak-szíriai Rakka és Aleppó, valamint az északnyugati Idlíb tartományban semmisítettek meg célpontokat. Az első két tartományban az Iszlám Állam terrorszervezet, a harmadikban az al-Kaida helyi szervezetének tekintett an-Núszra Front jelenléte kiterjedt.

Az orosz Kalibr típusú robotrepülőgépeket először vetették be harci körülmények között. Az Egyesült Államok vezette, több mint 60 országot tömörítő koalíció bő egy éve kezdett el ISIS-célpontokat bombázni Irakban, majd Szíriában. Oroszország szeptember vége óta mér csapásokat az Aszad ellen harcoló „terrorszervezetekre”, köztük – amerikai illetékesek szerint – nyugati támogatást élvező gerillacsoportokra is. 

Az orosz beavatkozás támogatására Bagdadban a Fox News hírtelevízió szerint egy közös iraki-orosz-iráni-szíriai központot hoztak létre hírszerzési értesülések megosztására. Az orosz intervenció, valamint a törökországi orosz légtérsértések nyomán a korábbinál is feszültebbé vált Moszkva és a NATO viszonya.

Frissítés: 

Utóbb az iráni és az orosz védelmi minisztérium is cáfolta, hogy Iránban csapódtak volna be az orosz rakéták. Irán szerint az erről szóló híradások a nyugat „pszichológiai hadviselésének” részei.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya6
2015. október 09. 10:19
Aki kétli, hogy így történt annak egy szó AWACS.
csuka
2015. október 09. 09:20
“Több cirkálórakéta is Iránban csapódott be azok közül, melyeket egy orosz hajóról lőttek ki, és szíriai célpontokat kellett volna eltalálniuk – nyilatkozott két amerikai tisztviselő csütörtökön a CNN-nek. Amerikai katonai megfigyelők és hírszerzési források arról számoltak be, hogy legalább négy rakéta leesett, miközben Irán fölött repült át. Az Egyesült Államok a veszteségekről közölt hírszerzési jelentések alapján úgy véli, hogy több épületben keletkezett kár, és civilek is megsérülhettek. Nem tudni, hogy Iránban hol csapódtak be a rakéták. Az orosz hajók a Kaszpi-tengeren állomásoznak, ami azt jelenti, hogy a rakéták röppályája Szíria felé Irán és Irak fölött húzódik. Az oroszok viszonylag új, “Kaliber”-nek nevezett cirkálórakétát lőttek ki, amit első alkalommal használtak éles bevetésen.” --- "Nem tudni, hogy Iránban hol csapódtak be a rakéták" De biztosan lezuhant, mert nekünk úgy kedvező! Azt nem tudják hol, de azt igen, hogy épületek és civilek is megsérültek !? Hazud(t)unk reggel, délben, ....
tevevanegypupu
2015. október 09. 07:25
Na most akkor mi van? Az amerikaiak akarták valamivel enyhíteni, hogy szétlőttek egy kórházat vagy tényleg Iránban zuhant le?
NeMá
2015. október 09. 06:42
Index: Amerikai leköröztette az oroszokat, mert: "oroszok előzetes figyeltetés nélkül lőttek ki rakétákat a Kaszpi-tengerről" :) Hogy a 3.14-ba szoktak rakétával csapást mérni? Előbb küldenek egy táviratot, hogy fiuk szedjétek a sátorfát, mentsétek a fegyverzetet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!