A törökök lelőttek egy légi járművet a szír határnál

2015. október 16. 14:36

Ismeretlen hovatartozású, meg nem nevezett légi járművet lőtt le Törökország légterében az ország hadserege. A szír határ közelében becsapódott eszközre három figyelmeztetés után nyitottak tüzet. A török állam fenyegetésnek tekint minden olyan járművet, ami Szíria felől megsérti a felségterületét.

2015. október 16. 14:36

Meg nem nevezett légi járművet lőtt le Törökország légvédelme a szír határ közelében október 16-án, pénteken – írja a Hürriyet. Egyelőre csak annyit tudni az eset körülményeiről, hogy az eszköz a lelövése pillanatában a török légtérben tartózkodott, majd török területre zuhant.

A török hadsereg vezérkara honlapján közölte: a felségjelzés nélküli repülő szerkezetre három figyelmeztetés után, szabályzatának megfelelően nyitott tüzet a légvédelem. 

A török hadsereg az utóbbi időben már lelőtt egy szír repülőt, egy helikoptert és egy drónt a saját légterében, a mostani jármű hovatartozása viszont egyelőre nem tisztázott. Törökország kinyilvánította, minden a felségterületét Szíria felől megsértő szárazföldi, vízi vagy legi járműre úgy tekint, hogy az biztonságát fenyegeti.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cassi
2015. október 16. 17:39
Egész pontosan egy Orlan-10 típusú orosz drónról van szó állítólag. https://en.wikipedia.org/wiki/Orlan-10
Cassi
2015. október 16. 17:35
Most már lelőtt orosz drónról írnak a külföldi híroldalakon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!