Szijjártó világkvótát javasol majd az ENSZ-közgyűlésnek

2015. szeptember 28. 21:39

Ha már kvótákról beszélnek a menekültválság kapcsán, akkor inkább világkvótáról kellene beszélni – véli a külgazdasági és külügyminiszer, aki szerint nem lenne szabad, hogy Európa egyedül viselje a migrációs nyomást. Ezt Szijjártó Péter az ENSZ-ben is fel fogja vetni a héten.

2015. szeptember 28. 21:39

Magyarország javasolni fogja az ENSZ-ben, hogy a bevándorlási nyomás kezeléséből ne csak Európa vegye ki részét, hanem világkvóták révén a világpolitika nagy szereplői is, akik részesei voltak azoknak a döntéseknek, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre földrészünk közelében – jelentette ki az MTI-nek hétfőn New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető, aki szombaton szólal majd fel az ENSZ Közgyűlése 70. ülésszakának általános vitájában, rámutatott, hogy Európában a második világháború óta még sohasem fordult elő, hogy olyan sok és olyan súlyos kihívással kell egyszerre szembenézni, mint most. A migrációs kihívás talán a legfontosabb probléma, amely most a világ előtt áll – tette hozzá. „A mi szemszögünkből, Európából ez úgy néz ki, hogy csak Európára hárul egy nagy bevándorlási nyomás, mert körülötte instabil régiók jöttek létre, aminek nyomán könnyen elképzelhető, hogy 30-35 millióan kopogtatnak majd Európa ajtóin” – mondta.

Világkvótát!

A miniszter kitért arra, hogy Irakban mintegy 8 millióan, Szíriában 12 és fél millióan élnek ma humanitárius segélyből, a szubszaharai régióban is több mint 12 millió belső menekültet tartanak számon, Törökországban már most van hivatalosan 2 millió, nem hivatalosan 4-5 millió szír menekült és akkor még nem történt említés Afganisztánról és Pakisztánról. Szijjártó szerint nem lenne szabad, hogy csak Európa viselje a bevándorlási nyomás terheit, hiszen az instabil térségek olyan hibás világpolitikai döntések nyomán jöttek létre, amelyekben nemcsak Európa, hanem a világpolitika más szereplői is komoly részt vállaltak. 

Ezért mi úgy gondoljuk, hogy az lenne korrekt, úgy lenne becsületes, ha a bevándorlási nyomás kezeléséből mindenki kivenné a részét. Tehát hogyha már kvótáról beszélünk a bevándorlás esetében, akkor világkvótáról, világkontingensekről kellene beszélni. Ezt fogjuk itt felvetni az ENSZ-ben ezen a héten” – nyilatkozott a külgazdasági és külügyminiszter. „Reméljük, hogy minél többen fogják támogatni a javaslatunkat, hogy ne csak Európának kelljen viselni a bevándorlási nyomás terheit, hanem abból vegye ki részét a világpolitika minden nagy szereplője, akinek része volt azokban a döntésekben, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre Európa közvetlen közelében” – tette hozzá.

Számos politikussal tárgyal majd a miniszter

Szijjátó Péter a közgyűlési beszéde mellett több külföldi partnerével és üzletemberekkel is egyeztet majd, valamint egyesült államokbeli látogatása során újranyitja Magyarország chicagói főkonzulátusát is. A külgazdasági és külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytat majd Jeffrey Feltman és Jan Eliasson ENSZ főtitkár-helyettesekkel, valamint Peter Boehm kanadai külügyminiszter-helyettessel, Paul Richard Galagher szentszéki, Gilbert Saboya andorrai, Taíb Bakus tunéziai, Erlan Abdülajev kirgiz és Charles Koffi Diby elefántcsontparti külügyminiszterrel is, illetve New York korábbi kormányzójával, George Patakival is.

Az ENSZ programjának keretében üléseznek majd az Európai Unió 28 tagállamának külügyminiszterei is, illetve megrendezésre kerül az Iszlám Állammal és az erőszakos szélsőségekkel szembeni fellépésről szóló csúcstalálkozóra is, melyen Szijjártó Péter szintén részt vesz majd. A miniszter leköszönő társelnökként szólal majd föl az Atomcsend Egyezmény (CTBT) XIV. Cikkelyének konferenciáján is.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. szeptember 29. 09:55
Péter, a futballista. Kurvajó kis kulturált, szakértő külügyminiszterünk van. Minden megszólalása egy kibaszottnagy facepalm...
liberálzöld.
2015. szeptember 29. 08:32
Óriási politikus ez a Petya! Nem az Orbán fejéből pattant ki ezt a nagy ötlet? S ha valamely ország nem írja alá az egyezményt, vagy nem tartja be, azt M.O, gazdasági embargó alá vonja! Akkor aztán nézhet!
daniel1992
2015. szeptember 29. 08:26
Szegényt beültették a sok néger mögé :(
nemlibbant
2015. szeptember 29. 07:32
Európa határait kéne megvédeni most már végre!!! Lehet, hogy a kvótázgatás szükséges rossz, de csak az invázió megállítása után lehet erről beszélni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!