Rendőrkínzás lehet, hogy volt – kamera elé álltak a Munkácson lövöldöző jobb szektorosok

2015. augusztus 25. 10:41

A Munkácson lövöldöző Roman Sztojka interjút adott egy ukrán tévének: a Jobb Szektor tagja szerint csapdába csalta őket Mihajlo Lanyo. Korábbi bűneivel kapcsolatban Sztojka nem erősített meg semmit, de elmondta: „rendőrök megkínzása lehet, hogy volt”.

2015. augusztus 25. 10:41

Egy ukrán TV munkatársainak adott interjút a Munkácson lövöldöző, azóta körözött Roman Sztojka – írja a KárpátHír. Az állítólag a kelet-ukrajnai demilitarizált övezetben készült interjúban a szélsőjobboldali Jobb Szektorhoz tartozó vezető elmondta: a Mihajlo Lanyóval szervezett munkácsi találkozón csapdába csalták őket, 100-200 ember várta őket, a tetőről pedig egy mesterlövész lőtt rá. Az ő csapatából ketten meghaltak, öten megsérültek. Sztojka szerint a lövöldözés után a Kárpátokban bujkáltak, majd egész könnyen az ország keleti részébe mentek, ahol most részt vesznek a harcokban. Útközben még egy rendőr is megállította őket, de Sztojka egyenesen a rendőrre nézett és mosolygott, aztán továbbengedték őket.

Sztojka korábbi bűneiről is vallott a riportereknek. „Nem ültem börtönben. A különféle elítélésemmel kapcsolatban nem tudok értelmes választ adni, mivel az utóbbi néhány évben olyan helyzetben vagyok, hogy alig vagyok otthon. Nem tudom pontosan megmondani magának, hogy loptam, elvehettem ikonokat valamilyen értetlen embertől, és átadhattam azt a zárdának. Lehetségesnek tartom ezeket az eseteket, de nem fogok erről beszélni. Megengedem, hogy feltételezzék ezt a lehetőséget, de én erről sem fogok beszélni és megerősíteni sem fogok semmit. Rendőrök megkínzása lehet, hogy volt” – mondta. Hozzátette: ha az állam őt, „a trizub tagját, a hazafit, nacionalistát” terroristának nevezi, akkor az állam „kapott egy terroristát, és kész”.

Munkácson július 11-én három halálos áldozatot követelő és 11 ember, közte négy civil sebesülését okozó fegyveres összetűzés robbant ki a Jobb Szektor fegyveresei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között egy sportkomplexumban. A konfliktusba a rendőrség is beavatkozott. A tűzharcban, amely a városban, majd a mellette elhaladó forgalmas autóúton is folytatódott, a Jobb Szektor fegyveresei Kalasnyikov gépkarabélyokon kívül harckocsi-elhárító gránátvetőket, golyószórókat és mesterlövész puskákat is bevetettek. A helyszínről elmenekülő Sztojkáékat több hétig keresték Kárpátalján.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
forsteandretredjemann
2015. augusztus 26. 06:59
nácigány
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!