Mariupolban tüntettek az ukrán visszavonulás ellen

2015. augusztus 04. 13:05

Nemzeti lobogókkal és a Jobb Szektor zászlóival tüntettek Sirokine település kiürítése ellen Mariupolban.

2015. augusztus 04. 13:05

Több száz tüntető tiltakozott Mariupol belvárosában a közeli Sirokine település kiürítése ellen. A tervek szerint egy demilitarizált övezet jönne létre a várostól keletre, de a helyiek szerint az agresszoroknak nem lehet engedményeket tenni. A tüntetés azután kezdődött, hogy a kormánypárti Azov és Donbass önkéntes zászlóaljakat hivatásos csapatokra cserélték. A tüntetők Ukrajna kék-arany, illetve a szélsőjobboldali Jobb Szektor fekete-vörös lobogóival vonultak fel.

A Mariupoltól 10 kilométerre lévő település visszafoglalására 2015 februárjában indított offenzívát az ukrán hadsereg, mivel innen rakétákkal is támadták a kikötővárost. A szeparatisták július 3-án kivonultak a településről, felajánlva, hogy legyen az demilitarizált övezet.

A szeparatisták a várostól keletre, a kormányerők nyugatra foglalták el pozícióikat, miközben a Jobb Szektorhoz kötődő önkéntesek kijelentették: akár a parancsot megtagadva sem vonulnak vissza. Július 29-én a kormánypárti Azov és Donbass önkéntes zászlóaljakat végül kivonták a térségből, a helyükre hivatásos tengerészgyalogosok érkeztek.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. augusztus 04. 21:51
Nyugodtan lehet menni a frontra harcolni és meghalni. Úgyis egyre nagyobb a hiány sorkatonákból.
illesl
2015. augusztus 04. 17:43
Jaj, jaj, most mit kell majd gondolnom? Ha Ukrajna elesik, mi lesz a demokráciával, a haladással, a fékek és ellensúlyok rendszerével. Most már nem tudom, mit is kell majd gondoljak.
3M..
2015. augusztus 04. 13:12
Ukrajna kezd kifulladni. Az a napi 8-10 millió dollár nem elég a hódításra. Novorossija hadserege, ellenállás nélkül újra léphet ősi földjére. Kis győzelem ez ugyan de messze még a vége. Ogyessza is nyögi a rabigát sajnos. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!