Visszafoglaltak a kurdok egy fontos várost az Iszlám Államtól

2015. július 27. 13:43

A legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek heves, nagyjából három hete tartó harcok után sikerrel átvette az ellenőrzést Szárrin városa felett – jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

2015. július 27. 13:43

A szíriai kurd erők visszafoglaltak egy kulcsfontosságú várost az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoporttól az ország északi részében, és ezzel elvágták a szélsőségesek egyik fő utánpótlási vonalát – jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint a legerősebb szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) heves, nagyjából három hete tartó harcok után sikerrel átvette az ellenőrzést Szárrin városa felett. Kurd katonai források elmondták, hogy a biztonsági erők jelenleg átfésülik a várost, és nagy erőkkel keresik a bujkáló dzsihadistákat.

Szárrin stratégiai jelentőségét az adja, hogy az Aleppót az iszlamista terrorszervezet által kikiáltott „kalifátus” de facto fővárosának számító Rakkával összekötő autóút mentén fekszik. „Szárrint az IÁ kiindulópontként használta az Aleppó tartományban élő kurdok elleni támadásokhoz” – közölte Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A kurd milíciák az Egyesült Államok vezette koalíció légi támogatásával július 6-án indítottak offenzívát az Eufrátesz folyó közelében fekvő város visszafoglalására. Az YPG katonái az utóbbi időben folyamatos sikereket könyveltek el a dzsihadisták elleni harcban Rakka tartományban, június 15-én például elfoglalták a török határnál fekvő Tell-Abjad városát.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Keresztény-konzervatív Néger
2015. július 27. 14:28
A kurdok harcolnak keményen, de ennek így soha nem lesz vége...
balint60
2015. július 27. 14:17
A kurdok jelenleg az Iszlám Állam legerősebb és legsikeresebb ellenfele a szárazföldi hadviselésben. Ezért is kiábrándító, hogy a most végre akcióba lépett Törökország nem csak az IÁ állásait, de a kurdokat is bombázza. Ez még akkor is hiba, ha tisztában vagyunk az évszázados kurd-török ellenségességgel. Most az IÁ a legfőbb ellenség és ha a Nyugat képes volt összefogni Sztálinnal is Hitler ellen, hasonló magatartás lenne logikus és elvárható a törökök részéről is.
birak
2015. július 27. 14:05
Ebben a régióban csak fontos és kulcsfontosságú városok vannak. Már várok egy ilyen beszámolót:" a felkelőknek sikerült elfoglalni egy fontos homokbuckát, de sajnos a szél reggelre odébb fújta"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!