Obama: Valamit az irakiak is csináljanak!

2015. május 21. 20:06

Taktikai kudarcnak nevezte Ramádi nyugat-iraki városnak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet általi elfoglalását Barack Obama amerikai elnök a The Atlantic magazinban csütörtökön közölt interjújában.

2015. május 21. 20:06

Nem hiszem, hogy vesztésre állunk, nyilatkozta az elnök, akinek az IÁ elleni taktikáját republikánus részről az elmúlt napokban éles bírálatok érték. Több vezető ellenzéki politikus az amerikai erők iraki jelenlétének megerősítését sürgette.

Obama kijelentette: az Egyesült Államok nem teheti meg Irakért a biztonságért folytatott küzdelemben azt, amit maguknak az irakiaknak kellene megtenniük. Szavai szerint kormánya a szunniták lakta iraki területeken nemcsak a katonai kiképzést kívánja kiterjeszteni, hanem serkenteni akarja a helyi törzsek aktivitását is.

Hangot adott meggyőződésének, hogy Haider al-Abádi iraki miniszterelnök őszintén elkötelezett a nem kirekesztő iraki állam mellett, és kijelentette: továbbra is arra fogja utasítani az amerikai haderőt, adjon meg minden támogatást az iraki fegyveres erőknek, amire szükségük van az ország védelméhez. Emellett diplomáciai és gazdasági segítséget ígért a közel-keleti ország stabilizálásához. Az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló nemzetközi tárgyalásokról szólva kijelentette: ha Teheránnak 20 év múlva atomfegyvere lesz, akkor azon rajta lesz a neve. Hangsúlyozta, hogy amerikai nemzetbiztonsági érdek mellett így személyes érdeknek is tekinti ennek megakadályozását.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polnemkor
2015. május 22. 11:40
http://orientalista.hu/sziriaban-megsebesult-isis-terroristakat-kezelnek-izraeli-korhazakban/ És közben az ISIS ("Iszlám Állam" nevű ciakreálmány) egyre nagyobb területet foglal el Szíriában. Miközben valamiféle USA-koalíció(?) állítólag harcol ellene. S miután az USA - az orosz ellenállás miatt - nem bombázhatta le az országot úgy mint Irakot, és "arab tavaszt" sem sikerült kirobbantania mint a többi célsa vett országban. Milyen aljasul kitervelt, mocskos "false flag" CIA/Moszad akció ez az egész!
tóth mária
2015. május 22. 10:03
Nem cinikus Obama kijelentése?! Nem kellett volna sok országba beavatkozni, a "remek" demokráciájával.
császár
2015. május 22. 08:15
Na és most hol is van a gonosz birodalma?
grad
2015. május 22. 00:02
Ehhez pofa kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!