Sziijártó: A V4 és Németország együttműködése a növekedés motorja lesz

2015. március 23. 19:45

Többek között az energiabiztonságról és az ukrán válságól is egyeztettek a visegrádi országok és Németország külügyminisztere Pozsonyban. Szijjártó Péter szerint a jövőben Németország és a visegrádi négyek együttműködése az európai növekedés motorja lesz.

2015. március 23. 19:45

Németország eddig is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közép-európai országok az európai átlagnál jobb gazdasági teljesítményt nyújtsanak, a jövőben pedig Németország és a visegrádi négyek együttműködése az európai növekedés motorja lesz – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Pozsonyban a visegrádi négyek külügyminisztereinek kibővített – a német diplomácia vezetőjének részvételével tartott – pozsonyi találkozója után. A magyar diplomácia vezetője az újságírókat tájékoztatta arról, hogy a találkozón az együttműködési lehetőségek, az energiabiztonság megteremtése, az ukrajnai helyzet, valamint a keleti partnerséget és a Nyugat-Balkánt érintő kérdések kerültek terítékre.

A térség energiabiztonságának megteremtésével összefüggésben a külgazdasági és külügyminiszter Európa közreműködését nagyon fontosnak, az észak-déli gázfolyosó kiépítését pedig elkerülhetetlennek nevezte. „Az energiabiztonság javítása a térségünkben egy európai kérdés és európai felelősség” – szögezte le Szijjártó, hozzátéve: a térségben akkor lehet majd csak energiabiztonságról beszélni, ha elkészültek azok a nagy infrastrukturális beruházások, amelyek lehetővé teszik hogy versenyképes áron és mennyiségben szerezhessenek be a régió országai energiahordozókat. Ennek egyik feltétele az észak-déli gázfolyosó kiépítése, amiből Európának is ki kell vennie a részét.

Ukrajnával kapcsolatban világossá tettük, hogy az egyedüli elfogadható megoldás a békés megoldás” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Rámutatott: örömmel fogadták az EBESZ- misszió mandátumának meghosszabbítását, s létszámának megduplázását. Hozzátette: Magyarország kész arra, hogy továbbra is részt vegyen a misszióban, és fenntartsa megfigyelőinek jelenlegi – ötödik legmagasabb – arányát is. Szijjártó a Nyugat-Balkán kérdéskörével összefüggésben azt mondta: minden résztvevő pozitívan értékelte a szerb integráció előrehaladását.

Szijjártó Péter az ötoldalú tárgyalások után Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel kétoldalú találkozót is tartott.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a találkozót követő közös sajtótájékoztatón az ukrajnai helyzettel és a minszki megállapodás betartásáról is beszélt. Ez utóbbival kapcsolatban azt mondta: a minszki megállapodás nem tökéletes, de sokáig más ilyen jellegű megegyezés nem lesz, s így az abban foglaltak teljesítéséhez kell megnyitni az utat, mert az ukrajnai konfliktust csak békés úton lehet megoldani. Hozzáfűzte: a téma kapcsán szerdán Párizsban magas szintű egyeztetésre kerül sor a normandiai négyek között.

Steinmeier újságírói kérdésre válaszolva a görög adósság rendezéséről is szólt. Úgy vélekedett: csökkenteni kell a téma kapcsán a felek között jelenleg fennálló feszültséget, meg kell találni annak módját, hogy a párbeszéd hangneme megváltozzék, ugyanakkor a helyzet rendezéséhez elengedhetetlen, hogy görög részről komoly javaslatokkal álljanak elő, de emellett a korábban tett ígéreteket is teljesítsék.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerint a hétfői találkozó ismételten bizonyította a visegrádi együttműködés fontosságát, cáfolva azokat a véleményeket, hogy az együttműködés szerepe csökken. „A V4-es nagyon is aktív és produktív” – fogalmazott a szlovák külügyminiszter.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. március 24. 09:20
Ja! A V4-ből 3 a motor, 1 a motorfék.
brekker
2015. március 24. 07:46
Orbán ezt is megmondta már évekkel ezelőtt. "Ugyanakkor az a fő üzenetünk, hogy Európában csak egyes gazdag országok engedhetik meg maguknak, hogy lemondjanak az ipari termelésről és erőiket a szolgáltatási szektorra fókuszálják. Az európai szegényebbek számára életmentő a termelő ipar telepítése és bővítése, annak versenyképes szerepeltetése a világpiacokon." alapblog.hu/del-europa-le-kozep-europa-fel/
kuwiq
2015. március 24. 07:12
Németország valóban a növekedés motorja.
nisz
2015. március 23. 21:10
Két momentumot emelnék ki. 1. A tárgyalások aktuális EU témákról folytak, és nem igazán láttam V4 közös álláspontot az adott ügyekben (Ukrajna, energiapolitika). 2. Mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy a soron következő ENSZ főtitkárt a pletykák szerint a mi térségünkből fogják választani. E pozícióra Lajcák már bejelentkezett. HA valóban a mi térségünk fogja adni az ENSZ főtitkárt, akkor bizony Lajcák nem esélytelen. A lengyelek már szereztek egy Európa tanács elnöki pozíciót, a csehek fenegyerekeskednek a németekkel szemben, a mi unortodox külpolitikánk sem sok hívet szerzett nekünk. Ha pedig Lajcák ENSZ főtitkárrá válna, akkor egy olyan ország aktív politikusa kapna jelentős pozíciót, amely a Benes dekrétumok életben tartásával, Esterházy rehabilitálásának megtagadásával, számunkra megalázó, gyalázatos politikát folytat nap mint nap. Hol a magyar érdekek védelme? Hol a magyar diplomácia? És hol van egy nemzetközileg jegyzett magyar ENSZ főtitkár jelölt?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!