Lengyel elnök: A Moszkva elleni szankciók feloldásának feltétele a Krím visszaadása

2014. október 20. 14:34

Bronislaw Komorowski lengyel elnök egy lapinterjúban arról beszélt az Oroszország ellen hozott nyugati szankciók visszavonásának feltételéül a Krím-félsziget visszaadását kell szabni.

2014. október 20. 14:34

Akkor lehetne feloldani az Oroszország elleni szankciókat, ha Moszkva visszaadja a Krím-félszigetet – fejtette ki a lengyel elnök a Rzeczpospolita című napilapnak adott interjújában.

A szankciók feloldását firtató kérdésre úgy fogalmazott: szerinte az egész nyugati világ Oroszországnak a Krímből való kivonulásához köti ezt. A szankciók hatását értékelve, a lengyel elnök elmondta: büntetőintézkedések politikája megerősítette az ukrán ellenállást, Oroszországnak, eredeti terveivel szemben, csak a Donyeck-medencét sikerült hatalmába keríteni, nem pedig egész Kelet-Ukrajnát.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy fontos az Európai Unió egységes álláspontjának fenntartása az ukrán válsággal kapcsolatban, annak ellenére, hogy „a közeljövőben ez próbatételnek lehet kitéve”. Hangsúlyozta: nem ért egyet azzal az állásponttal, hogy a NATO szempontjából az ukrán válságnál súlyosabb az Iszlám Állam problémája. Ez szavai szerint nem „fokozhatja le a biztonságpolitikai problémák rangsorolását a NATO keleti szárnyán”, a térség szempontjából a közvetlen keleti szomszédságban megteremtendő biztonság a legfontosabb.

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. október 20. 20:44
a Moszkva elleni szankciók feloldásának feltétele a Krím visszaadása Bronislaw Komorowski És adig Szomorowszky leszel?
hakos
2014. október 20. 20:26
Hát, van olyan érzésem, hogy Nyugat-Lengyelországból hamarabb lesz ismét Kelet-Poroszország, mint Krímből Ukrajna.......
ciprióta
2014. október 20. 19:20
megjósolom az itteni dolgok tényleges ismeretében....az oroszoknak egy év mulva a legkisebb gondjuk lesz a vonatkozásban ,hogy mi legyen a krim félsziget sorsa, addigra Oroszországban beindul a véres belső polgárháboru, sok százezres áldozatokkal és jó ,ha a dolog megáll a Kárpátoknál.
1120
2014. október 20. 17:55
Ti meg adjátok vissza Pomerániát és Sziléziát a németeknek! Aztán kifele az összes lengyellel onnét, és annak a hatmillió német leszármazottjával benépesíteni, akik ki lettek onnan zsuppolva! Stettin, Breslau, Danzig visszatér! (Vagy pedig marad minden úgy, ahogy most van. Ez a kérdés, válasszatok!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!