Stabilan alacsony Obama népszerűsége

2014. július 23. 20:35

Tartósan alacsony, de stabilan 40 százalék feletti Barack Obama amerikai elnök támogatottsága – derült ki a CNN és az ORC felméréséből. Obama támogatottsága tavaly tavasszal kezdett megcsappanni, s ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a Demokrata Párt esélyeit a következő szenátusi választásokon.

2014. július 23. 20:35

Tartósan alacsony, de stabilan 40 százalék feletti Barack Obama amerikai elnök támogatottsága – derült ki a CNN televízió és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.

Az elnök kormányzási teljesítményével a megkérdezettek 42 elégedett. Ez azt jelenti, hogy Obama népszerűségi mutatói stabilak – februárban 45, márciusban, májusban és júniusban pedig 43 százalékot mértek az esetében – a rá folyamatosan záporozó kül- és belpolitikai bírálatok ellenére is. Az ingadozás belül van a plusz-mínusz 3 százalékpontos statisztikai hibahatáron. 
 
Barack Obama az idén a jelek szerint nem szenvedte el az úgynevezett Katrina-pillanatot. (George W. Bush elnök támogatottsága a New Orleansban 2005-ben súlyos pusztításokat végzett Katrina  hurrikán nyomán 10 százalékponttal megcsappant.)
 
Az Egyesült Államok jelenlegi első számú vezetőjének tartósan alacsony támogatottsága ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolhatja a Demokrata Párt esélyeit, amely a képviselőházi többség 2010-ben történt elvesztése után idén a szenátusban is kisebbségbe szorulhat.
 
Obama támogatottsága tavaly tavasszal kezdett megcsappanni, miután botrányok robbantak ki a Moszkvába szökött Edward Snowdennek a titkosszolgálati adatgyűjtéssel kapcsolatos leleplezései, valamint annak nyomán, hogy kiderült: az amerikai adóhatóság (IRS) célzott és pótlólagos vizsgálatnak vetett alá konzervatív csoportokat. Tovább rontotta az elnök teljesítményének megítélését, hogy októberben az elektronikus ügyfélkapu műszaki meghibásodása miatt súlyos késedelmet szenvedett az új egészségügyi törvény végrehajtása.
 
Barack Obama népszerűségét idén a veteránellátás, valamint a bevándorlás terén felmerült problémák, valamint a kelet-ukrajnai, gázai, afganisztáni és iraki-szíriai események árnyékolták be.
 
Megnyugtatható lehet ugyanakkor az elnök számára, hogy a Gallup júniusi adatai szerint a kongresszus munkáját pozitívan megítélő amerikaiak száma a tavalyi 10-ről mindössze 7 százalékra csökkent.
 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. július 24. 12:00
Hát még ezután mennyire népszerűtlen lesz! Nem fogadja Európa géniuszát? És mi lesz, ha bemozdul a CÖF?
kukagyerek
2014. július 24. 10:39
"Stabilan alacsony Obama népszerűsége" .............. Pedig a nagyeszű amcsi prolik, nemrégen választották meg újból . Ezek is olyanok mint a magyar birkák. 25 év is kevés nekik, hogy okuljanak a saját hülyeségükön.
balbako_
2014. július 24. 06:57
Amerika a sötétség országa (a szó szellemi értelmében) és ott is Obama az egyik legsötétebb elnök (szintén csak szellemi értelemben) pedig ez nehéz az elődöket nézve. Most úgy tűnik a választók is rájöttek.
Akitlosz
2014. július 24. 03:48
Stabilan magas Putyin népszerűsége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!