Nem engedte át az orosz vezetőt Ukrajna és Románia

2014. május 10. 18:15

Menetrendszerinti repülőjárattal tért vissza a Dnyeszteren túli területen tett látogatásáról szombaton Moszkvába Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes – jelentette az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség a chisinaui orosz nagykövetségre hivatkozva. A Rogozin által addig használt különrepülőgépet ugyanis Ukrajna és Románia nem engedte be a légterébe.

2014. május 10. 18:15

Az orosz kormányfő hadiipart és űrkutatást felügyelő helyettese – egyben Vlagyimir Putyin orosz államfő dnyesztermelléki különmegbízottja – megerősítette a Twitter internetes közösségi oldalon, hogy megérkezett Moszkvába. „A hadiipari komplexumnak megvannak a saját útjai. Már Moszkvában vagyok. A junta pedig felsült” – írta a kijevi vezetésre célozva. A miniszterelnök-helyettes mellékelte a Moszkva közeli Domogyedovo nemzetközi repülőterén készült fotóját is. Rogozin arról is beszámolt, hogy ukrán vadászgépek az Odessza megyei Kodima térségében visszafordulásra kényszerítették a Rusjet légitársaság JAK-42-es különrepülőgépét, amelyen ő is hazafelé utazott volna.

Az orosz miniszterelnök-helyettes a május 9-i, győzelem napi katonai parádé alkalmából látogatott a Moldovából „kiszakadt”, csak Oroszország által elismert Dnyeszter menti Köztársaság fővárosába, Tiraszpolba. Akkor a kijevi hatóságok nem engedték átrepülni gépét Ukrajna légterén, így Bulgárián és Románián keresztül érkezett a helyszínre. A hivatalos orosz küldöttség többi tagja, közöttük Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter, Leonyid Szluckij, a parlament alsóházának FÁK-országokkal foglalkozó bizottsági elnöke a visszafordított gépen utazott és így kénytelen volt visszatérni Moldova fővárosába. Azt, hogy az orosz miniszterelnök-helyettes menetrendszeri repülőjárattal tért vissza Moszkvába, Leonyid Szluckij parlamenti bizottsági elnök is megerősítette. Azt mondta, hogy Rogozin a tervezettnél korábban utazott el, de nem említette, honnan. Moszkvába csak Chisinauból van menetrendszerinti repülőjárat. Tiraszpolban, a Moldovai Köztársaságtól elszakadni és Oroszországhoz csatlakozni akaró Dnyeszteren túli terület székhelyén csak katonai repülőtér van.

Moszkvába érkezése előtt az orosz miniszterelnök-helyettes ugyancsak a Twitteren közölte, hogy Románia, az Egyesült Államok követelésének engedve lezárta a légterét a különgépe előtt. Rogozin hozzátette, hogy a tiltás ellenére el fog repülni Moldovából és mint írta: „legközelebb TU-160-as bombázóval fogok odarepülni”.

A román külügyminisztérium közleményben válaszolt, miszerint a hadászati bombázóval való fenyegetőzés nagyon súlyos kijelentés olyan körülmények között, amikor „Oroszország megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását, az oroszbarát szeparatisták pedig súlyosan megsértik a (Romániával) szomszédos állam közrendjét”.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2014. május 12. 09:34
" Rogozin hozzátette, hogy a tiltás ellenére el fog repülni Moldovából és mint írta: „legközelebb TU-160-as bombázóval fogok odarepülni”." Ez hülye. Elkezdtek hadgyakorlatozni gyakorlatilag a NATO-tagországok peremvidékén, olajat öntenek nap mint nap a térsék etnikai problémáira és most csodálkoznak, hogy a NATO szövetségese nem engedi a légterébe őket. Ilyen szarkeverőt még a levegőbe sem engednék be én se. És Rogozin, a frappáns válaszok tudója erre annyit tudott vodkás indulatból előhúzni, hogy aggresszióval fenyegeti a NATO-t. Mellesleg, ha bombázóval jön, akkor is kénytelen lesz kerülni a tisztelt miniszterelnők-helyettes úr, már ha lesz olyan hely, ahol engedik berepülni vagy éppen leszállni.
basatu
2014. május 11. 18:15
Majd TU160-as meggyőzi őket hogy a nagy keleti szomszéddaL NEM LEHET ÚJJAT HÚZNI,MERT KÖNNYEN BELESZALADNAK EGY TASLIBA!
Eurovizios Szakállas Néni
2014. május 11. 04:12
Az orosz nép - nem is feltétlenül Putyin - a KERESZTÉNY FEHÉR Europa utólsó bástyája és őre a nyugat deviáns mocsokban fetrengő multikultijával szemben
Eurovizios Szakállas Néni
2014. május 11. 04:08
"már az is csoda, hogy csak kifütyülték a két orosz ikret..." Demokraták Hiszen meg is erőszakolhatták volna őket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!